Ezrek tüntettek Budapesten

  • Zalaegerszeg után idén Veszprémben, előre regisztrált nézők előtt mondta el október 23-i beszédét Orbán Viktor. A független sajtót nem engedték be.
  • "Szabadság! Érted." - címmel tartott megemlékezést a Fővárosi Önkormányzat egy csomó civil szervezettel közösen.
  • A civilek nagyon elégedetlenek voltak a hatalommal.
  • Karácsony Gergely megígérte, hogy heteken belül létrehozza az ellenzéki pártok budapesti szövetségét.
46 poszt
Időrend
2023 október 23., 20:29

A diákok büszkék arra, hogy ismét elüldözték a diktátort Budapestről

Az Egységes Diákfront és az ADOM képviselői léptek színpadra. Kiss Gergő, Machač-Tóth Mia, Merucza Tibor Alex és Perlaki-Borsos Noel az eddigi legkeményebb beszédet mondta. Egyikük felidézte, hogy elő kéne már venni a régen feledésbe merült koktélt, aminek a receptjét 56-ban még tudták. Tényleg egyedül vigyék el a 16 évest, mert az igazságot fújták fel a falra? - tették fel a kérdést. Azt is mondták, hogy a fiatalok nem fogják mindenki helyet elvinni a balhét, nem fogják egyedül kifizetni a szabadság árát, de kiveszik a részüket belőle. Felidézték, hogy egy éve 85 ezren voltak a Műegyetem előtt (ennél azért most jóval kevesebben voltak), és akárcsak akkor, most is elüldözték a diktátort Budapestről. (Orbán tavaly és idén is vidéken tartotta meg a beszédét.) „ Várjuk meg tényleg, míg megrohad a narancs, vagy megfacsarjuk, ha egyszer már megérett rá” - tették fel a kérdés.
„Kaszára, kapára és addig folytassuk kurva nagy erővel, amíg ez a tetűláda diktátor a nyakunkon van” - zárult a beszéd, illetve egészen pontosan azzal lett vége, hogy megskandáltatták a jelenlévőket a Mocskos, Fidesz rigmusra.

link Forrás
2023 október 23., 20:28

Karácsony heteken belül létrehozná az ellenzéki pártok budapesti szövetségét

"Régen a városok fallal vették körbe magukat, hogy megvédjék az értékeiket és az elveiket" - mondta Karácsony Gergely, aki szerint ezzel szemben ma a falak lebontásával és az emberek közötti hidak felépítésével tudjuk megőrizni értékeinket.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Szerinte az október 23-ai közös megemlékezés is egy híd az önkormányzat is a civilek között. Ez egy fontos szövetség, "de még nem teljes. A köztársasági oldal pártjainak is csatlakozniuk kell hozzá." Szerinte ahelyett, hogy a közös cselekvésen dolgoznának, az ellenzék pártjai "azzal vannak elfoglalva, hogy kik közülük a legnagyobb kicsi". Az európai parlamenti választások és az önkormányzati választások egy napra tételét csapádnak gondolja.

"Vállalom, hogy heteken belül létrehozom az ellenzéki pártok budapesti szövetségét a jövő évi önkormányzati választásra. Azzal, akivel lehet. Mindenki eldöntheti, hogy akar-e a közös sikerből részesedni - mondta Karácsony, aki szerint - a köztársaság ügye a nemzet fővárosában igenis sikerre van ítélve".

2023 október 23., 20:17

Karácsony: A köztársaság illegalitásba vonult

Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere beszédében elmondta, köztársaságban élni annyit tesz, hogy "igyekszünk jól bánni egymással". Szerinte 1956. hősei is egy ilyen közös hazát akartak.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

"Nemzeti összetartozás csak akkor lehetséges, ha senki nem mondja meg semmilyen ideológia nevében, hogy hogyan kell szeretni a hazát" - mondta, és arról beszélt hogy 1989. a legreménytelibb kísérlet volt egy igazi köztársaságra, de elbukott. Ráadásul "mi magunk buktattuk meg, mert nem hittünk benne eléggé. Nem voltunk bátrak, márpedig gyáva népnek nincs hazája".

És hogy miért nem ment? Mert nem éreztük a szolidaritást, fejtette meg Karácsony, aki szerint ott rontottuk el, hogy "el tudtuk viselni az elviselhetetlen gyűlöletet, ami beférkőzött közénk"."A köztársaságot kivették az állam működéséből. Ma az állam egy részvénytársaság" - mondta Karácsony, aki szerint az állam oda nyomul be, "ahol semmi keresnivalója," onnan vonul ki, ahonnan nem kéne.

A köztársaság azonban most is itt van "csak illegalitásba volnult", mondta Karácsony, majd felsorolta, hova vonult a köztársaság:

  • a tanárok mozgalmába,
  • a diákok mozgalmába, akik kiállnak tanáraik és kortársaik mellett,
  • a szakszervezetekben,
  • a civilek munkájában (itt kiemelte Iványi Gáborékat),
  • a környezetvédők munkájában,
  • továbbá "a szabad önkormányzatokban".

Azokra az ellenzéki vezetésű önkormányzatokra utalt, amelyek "nem uralkodni, hanem szolgálni akarnak". Karácsony szerint mivel ezek az önkormányzatok köztársaságok, ezért a fővárosban nem az ellenzék, hanem a budapestiek vannak hatalmon. Karácsony szerint ez így is marad a jövőben.

2023 október 23., 19:37

Lassan szállingóznak el az emberek

Kollár-Klemencz László Leég az erdő című száma alatt fogyogat a tömeg, jelenti helyszíni tudósítónk.

2023 október 23., 19:33

A Tanítanék mozgalom tagjai vádolják a kormányt

"Mindazért, amit az oktatással, a gyerekeinkkel és a jövőnkkel tesz. A kormány bűnös!" - mondta egymás után személyes történeteikhez fűzve Törley Katalin, Berta Beáta és Pilz Olivér kirúgott és felmondott tanárok, a Tanítanék mozgalom tagjai.

photo_camera Berta Beáta (Karinthy), Törley Katalin (Kölcsey) és Pilz Olivér (Tanítanék alapító) Fotó: Németh Dániel/444

Üzentek Rétvári Bence belügyi államtitkárnak, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak és a "polihisztor belügyminiszternek", Pintér Sándornak. Pintér "katonás rendet akar vágni a szegregáló iskolák között" úgy, hogy elvonja a költségvetésük egy részét. "De vegyük már észre, hogy alapjaitól rohad a rendszer. A kormány bátorítja az elkülönítést" - rótta fel Pilz. Több aktuális ügyet is felemlegettek. Törley szerint a kormány a bűnös, a közéletben pedig az a baj, hogy senki sem érzi úgy, hogy köze lenne hozzá. Pedig most a pedagógusok kerültek a célkeresztbe.

"Vannak a gerincesek, meg vannak a..." - kezdte Pilz, mire a jelenlévők: "gerinctelenek". Pilz szerint a jelenlévők "még jól megtanították".

2023 október 23., 19:15

"Vagyunk mi, és vannak ők"

- mondták a Civil Bázis tagjai, akik szerint az Ők "egy szűk oroszbarát hatalmi elit, amely 13 év alatt foglyul ejtette a hazánkat", és egymásnak ugrasztotta a társadalom minden rétegét. "Ennek véget kell vetnünk" - mondták a civilek, akiknek egy olyan állam az álmuk, "amely megosztottság nélkül mindannyiunké".

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

A felszólalók szerint ma nincs valódi demokrácia, és nincs értelme a pártok küzdelmeinek. A jogállamot, a köztársaságot és a demokráciát szeretnék helyreállítani.

Szerintük sok feladatot kell megoldani, például Iványi Gábor egyesületét meg kell menteni. Iványi jelent meg a színpadon, és megköszönte a szolidáris tiszta szíveket és hangokat. Azt mondta, örül a sok diáknak, akik a pesti srácok örökösei.

2023 október 23., 19:07

A romák kimaradtak a tankönyvekből

Pöli-Oláh József a Méltóságot a Romáknak mozgalom képviselője szerint méltatlan a cigánysággal szemben, hogy nincsenek benne a tankönyvekben, pedig '56-ban romák is küzdöttek a szabadságért.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Méltatlan, mert a cigányság részt vett a "harcokban és az ország újjáépítésében" is. Szerinte az nem szabadság, hogy továbbra is kétszázezer ember él nyomortelepeken, miközben a világ másik oldaláról ideérkező vendégmunkások miatt kiszorulnak a munkaerőpiacról.

2023 október 23., 18:36

Képeink a megemlékezésről

A megjelentek Szabó Simon színész felszólítására megtapsolták saját magukat.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Szabó mellett Simkó Edit pedagógus állt a színpadon. Különböző munkakörök jelenlevőit szólították meg. Diákból sok volt.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Most épp Kollár-Klemencz László és kamarazenekara játszott.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

2023 október 23., 18:08

A menet még nincs az Oktogonon, playlistünk a várakozáshoz

Válogatásunk a tüntetésen eddig elhangzott, illetve nagy valószínűséggel felcsendülő nótákból amíg várunk a beszédekre.

2023 október 23., 17:53

Orbán beszédének elemzése

Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban fordul elő, hogy Orbán nem nyilvánosan mond ünnepi beszédet. Ahogy az idei március 15-i megemlékezésen is történt, ezúttal sem engedték a sajtót a színpad közelébe.

A cikk folytatódik

2023 október 23., 17:46

Megemlékeztek az öt kirúgott kölcseys tanárról

Említett tanárok tablója a távozókéval együtt itt található. A tömeg azon fele, aki hallotta a rövid beszédet, tapsolt, majd tovább skandálta a tömeg másik felével, hogy "mocskos Fidesz", valamint hogy "Pintér takarodj!"