217 ezer forintért lehet megvenni a bezúzott Da Vinci-kódokból készült 1984 új kiadását

MŰVÉSZET
2023 október 26., 08:38

David Shrigley brit művész találta ki, hogy jó ötlet lenne bezúzni 6000 példányt Dan Brown A Da Vinci-kód című könyvéből, hogy aztán az így kapott anyagot újrahasznosíthassa és kinyomhasson rá pár példányt George Orwell 1984-éből.

A hatezer bezúzott könyvből 1250 új könyv született, mindegyik példány „egyedi”, számozott, és Shrigley által aláírt, illetve mindegyik 495 fontba, vagyis 217 ezer forintba kerül.

Shrigley azután találta ki ezt a projektet, hogy 2017-ben egy swanseai használt cikkeket áruló bolt közölte, nem fogadnak már be több példányt Dan Brown könyvéből. A Shrigley által készített könyveket most ugyanebben a boltban lehet megvenni.

Shrigley-nek az volt a mázlija, hogy Orwell halála óta már eltelt hetven év, ami azt jelenti, hogy minden műve közkincsnek számít, és már bárki kiadhatja. Külön elmondta, hogy projektje „nem irodalomkritika”, ő csak egy „érdekes” könyvet alakított át egy másik könyvvé. (BBC)