Mintha nem ugyanabban az országban élnének – ezt éreztük, ahogy hallgattuk Majtényi Lászlót, az Eötvös Károly Intézet (Ekint) elnökét, majd Ungváry Rudolfot, Haraszti Miklóst, illetve az Ekint által szervezett Élet az autokráciában című rendezvény szinte összes vendégét. Optimizmus és pesszimizmus – hogy melyik áll közelebb a realizmushoz, ki tudja – váltogatták egymást, de korántsem egyenlő felállásban, és a nézőpontok olyan messze voltak egymástól, mint Mély Magyarország hatvanpusztai birtoka a brüsszeli füttyszóra táncolástól.

Majtényi például a nyitóbeszédben egyszer csak azt mondta, hogy

„az Orbán-rendszer most nyilvánvalóan, láthatóan dögrováson van”.

Nem tudtuk hirtelen, mennyire gondolja ezt komolyan, pláne, hogy azzal az idézettel folytatta A tanúból, miszerint nem szeretne most a helyükben lenni (ez ugye akkor hangzik el a filmben Virág elvtárs szájából, amikor a magyar narancsos trükkel alaposan túljártak az imperialisták eszén). De aztán megnyugszunk, hogy komolyan gondolta, mert később ő az, aki folyamatosan az optimista hozzáállást kéri a két kerekasztal-beszélgetés résztvevőitől (abc-sorrendben: Hadházy Ákos, Haraszti Miklós, Kerékgyártó István, Pintér Béla, Polgár András, Törley Katalin és Ungváry Rudolf), illetve ő az, aki a rendezvényt azzal, hogy tizenhárom éve élünk a NER-ben, de hát még az asszír birodalom is megbukott.

(Következzék „Zárójeles történelmi tényekkel történő optimizmusárnyalás” című rovatunk: Asszíria az i. e. 3. évezred közepétől függetlenségének i. e. 612-es elvesztéséig, tehát nagyjából kétezer éven keresztül állt fenn, a fénykorát nagyjából nyolcszáz évre tehetjük.)

Na, milyenek lehettek a pesszimista hangok, ha ez volt az optimista?