A Bolgár Labdarúgó-szövetség elnöke szó szerint könyörög az illetékeseknek, hogy rendezzék meg a Magyarország elleni mérkőzést

futball
2023 november 13., 12:31

Boriszlav Mihajlov, a Bolgár Labdarúgó Szövetség (BFS) elnöke arra kérte az illetékes állami hatóságokat, hogy rendezzék meg Plovdivban a Bulgária-Magyarország mérkőzést, ellenkező esetben ugyanis Bulgáriát kizárják az Európai Labdarúgó-szövetségből (UEFA), aminek nagyon súlyos következményei lesznek.

photo_camera Fotó: GEORGI PALEYKOV/NurPhoto via AFP

„Felszólítom azokat, akik felelősek ezért, hogy tanúsítsanak józan észt, és engedjék játszani a válogatottat, különben a bolgár csapatok nem játszhatnak az európai kupasorozatokban” - mondta Mihajlov. - Ha nem lesz mérkőzés, az egyenlő azzal, hogy az állam nem segítette a szövetséget a mérkőzés megrendezésében, ami beavatkozásnak tekinthető, emiatt pedig az UEFA kizárhatja Bulgáriát”.

A volt válogatott kapus arról is beszélt, hogy amellett, hogy csapatokat megfosztanak az európai tornákon való részvételtől, nagyon hosszú időre ellehetetlenítik az egész bolgár labdarúgást. „Ez elképzelhetetlen, semmi sem indokolja, hogy ez megtörténjen, abszolút katasztrófa lenne”.

A stadionépítő cég tulajdonosa azonban a Facebookon azt írta, a mérkőzést a tervezett időpontban nem lehet megtartani. Túl rövid az időkeret az építési munkálatok befejezéséhez, a leszereléshez és a stadion biztonságos állapotba hozásához.

Eredetileg Plovdivba írták ki a találkozót, majd azt áthelyezték Szófiába, aztán az ultrák várható balhéja miatt újra visszahelyezték Plovdivba. Csakhogy az ottani stadionban átépítés miatt nem igazán lehet játszani. Magyarországnak egy döntetlen elég lenne az EB-re való egyenesági kijutáshoz, győzelem esetén pedig a csoportelsőség is biztos lenne.

(sportal.bg, 24chasa)