A második világháborús holland szégyentől hosszú út vezetett Geert Wilders győzelméig

külföld
2023 november 26., 07:10
  • A holland fiatalság a hatvanas években szembesült azzal, hogy a második világháborúban nem minden úgy történt, ahogy apáik elmesélték.
  • A lázadó fiatalok nemcsak a hajukat növesztették meg, és rángatóztak a rock and rollra, hanem liberális mintaállammá változtatták Hollandiát, ahol mindenkit szívesen várnak.
  • A kilencvenes években már látszott, hogy baj lehet az együttéléssel, különálló etnikai tömbök alakultak ki, holland fiatalok tömegei lettek lojálisak a szülőhazájuk helyett apáik, nagyapáik Marokkójához vagy Törökországához.
  • Geert Wilders azután alapította meg Szabadságpártját, hogy meggyilkoltak egy bevándorlásellenes, a tabut megtörő politikust, valamint egy iszlám témát feszegető filmrendezőt.

Sokkolta Európát Geert Wilders választási győzelme Hollandiában. Nem is pusztán a győzelem ténye a figyelemreméltó. A Szabadságpárt 2010 óta dobogós a kiegyenlített holland pártmezőnyben, sőt a 2017-es választás előtti hetekben minden felmérés a párt sikerét jósolta. Aztán a választók az utolsó pillanatban félrerántották a kormányt, a várt 21 százalék helyett csupán 13 százalékot adtak neki.

Az igazán meglepő most az, hogy a Szabadságpárt nyolc százalékpontot vert a második helyezettre, ekkora különbség eddig csupán háromszor volt a második világháború óta. De ami ennél is félelmetesebb, az a szavazók számának a megnövekedése: két év alatt 1,3 millió új szavazóra tettek szert. És mindez nem alacsony részvétel mellett történt, ami a szélsőséges, fegyelmezett szavazóréteggel rendelkező pártoknak kedvez, ugyanis a választópolgárok 77,8 százaléka ment el szavazni.

A Szabadságpárt eredményei a hollandiai parlamenti választásokon - szavazók száma, százalékos aránya, parlamenti helyek száma a 150 fős képviselőházban
photo_camera A Szabadságpárt eredményei a hollandiai parlamenti választásokon - szavazók száma, százalékos aránya, parlamenti helyek száma a 150 fős képviselőházban Forrás: wikipedia

Wilders mostani sikerének nemcsak az elmúlt években, hanem már az ezredfordulón is volt előjele, erről majd később. Az igazi okok azonban a második világháborúban, illetve annak feldolgozásában keresendők.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.