Kiszavazták az amerikai kongresszusból a hazugkirály republikánus képviselőt

külföld
2023 december 01., 20:40

Az amerikai kongresszus alsóháza 311 gen és 114 nem szavazati aránnyal megfosztotta képviselői mandátumától George Santost pénteken. Azontúl, hogy kampányában lényegileg mindenről hazudott, amit magáról mondott, a kampánypénzzel is visszaélt. A képviselőház etikai bizottsága március óta tartó vizsgálata mostanra elég bizonyítékot gyűjtött össze, ami alapján kijelenthető: a republikánus képviselő megsértette a szövetségi törvényeket.

Santos az amerikai kongresszus alsóházának történetében a hatodik, akinél alkalmazták a képviselői kizárás intézményét.

Háromszor még a polgárháború idején azzal a váddal, hogy az érintettek nem tanúsítottak kellő lojalitást az Egyesült Államok iránt. Három esetben bűncselekmény volt az eljárás indítéka.

photo_camera Fotó: MANDEL NGAN/AFP

Santos a szavazók szimpátiájának elnyerése érdekében hazudott zsidó felmenőiről, egyetemi végzettségéről, vagyoni helyzetéről, szexualitásáról és még sok mindenről. Hazugságait Szily László gyűjtötte csokorba tavaly, amikor a képviselői esküt készült letenni – mondjuk utána is ott folytatta, ahol előtte abba sem hagyta. Amellett, hogy elismerte bizonyos hazugságait, jelenleg súlyos vádakkal néz szembe összeesküvés, hitelkártyacsalás és személyazonosság-lopás miatt. „Senki sem azért választott meg, mert röplabdáztam vagy sem – mondta Santos egy CNN-nek adott korábbi interjúban. – Senki nem azért választott meg, mert elvégeztem az egyetemet vagy sem. Az emberek azért választottak meg, mert azt mondtam, azért jövök ide, hogy lecsapoljam a mocsarat, azért, hogy csökkentsem az inflációt, több munkahelyet teremtsek, megfizethetőbbé tegyem az életet.”