Öt év alatt 400 milliós vesztesége keletkezett egy cégnek, miután 500 milliót tett bele az állam

gazdaság
2023 december 14., 07:53

Nem csak a Nyugati aluljáróban fél év után bezárt pékség volt az állami Hiventures csodálatos tőkebefektetése. A társaság a pékséghez hasonlóan félmilliárd forinttal szállt be abba a Haemothromb Test Kft.-be, amely aztán öt év alatt mindössze 10 millió forintos árbevételt ért el – írja a G7. Sőt, egészen pontosan egyedül a befektetés évében érték el azt a tízmilliós bevételt, „ezt követően nem keletkezett árbevétele a cégnek” – írja a lap.

photo_camera A honlap évek óta nem frissül

Az elvileg otthoni, egyszer használatos, a véralvadás idejét mérő innovatív eszköz gyártásával foglalkozó cég körül sok furcsaságot talált a lap. A társaság lényegében nem termel bevételt, és bár jó ideje nem folytat gyártási tevékenységet, évek óta öt-hat embert alkalmaz. Az alapítója, ügyvezetője és egyik tulajdonosa az a Rákosy Csaba, aki céges múltja alapján nem tűnik túl sikeres vállalkozónak. A korábbi vállalkozásai szinte mind megszűntek, példaként felhozott innovációjáról, a „hiperrealista térhatású vetítőgépről” éppúgy ellentmondásos információkat találtak, mint arról, hogy ő fejlesztette volna ki „az első interaktív Coca-Cola automata rendszert”. Ha úgy érzed, neked is fájóan hiányzik a sorból az önműködő villamosjegy, nem vagy egyedül.

A G7 szerint Rákosy több mint tíz olyan vállalkozásnak volt ügyvezetője vagy tulajdonosa, amelyek mostanra nem működnek, főtevékenységük alapján ezek egészen eltérő vállalkozások voltak. Volt érdekeltsége fogorvoslással, vendéglátással, játékgyártással, üzleti tanácsadással, reklámpiaccal, grafikai vagy szállodai szolgáltatással foglalkozó cégben. Egyelőre a Haemothromb Test sem tűnik kimondott sikertörténetnek, leszámítva az államtól kapott félmilliárdot: 2019 óta ugyanis a beszámolóik szerint nagyjából 400 milliós veszteséget halmoztak fel.