Az izraeli legfelsőbb bíróság megsemmisítette Netanjahu igazságügyi reformját

külföld
január 01., 17:50

Az izraeli legfelsőbb bíróság elutasítja Benjamín Netanjahu kormányának igazságügyi reformját, ami tavaly százezres tüntetéseket indított el, mivel a törvénycsomag ellenzői szerint azzal letérítették volna az országot a demokratikus útról. Az igazságügyi törvénycsomag érintette volna a bírák kinevezését és szűkítette volna a legfelsőbb bíróság jogköreit, lényegében az igazságszolgáltatás jelentős részét alárendelték volna a politikának.

Tüntetők Tel Avivban
photo_camera Tüntetők Tel Avivban Fotó: JETI PLITE/Anadolu Agency via AFP

Most 15 bíróból 8 a reform megsemmisítésére szavazott. Netanjahu pártja, a Likud azzal reagált, hogy szerintük sajnálatos, hogy a legfelső bíróság akkor hoz ilyen megosztó döntést, amikor a katonáik az életüket kockáztatják a harcokban. A döntés után Jariv Levin igazságügyi miniszter, a reform kitalálója azzal vádolja a bírákat, hogy a saját kezükbe veszik az összes olyan hatalmat, ami egy demokráciában a három hatalmi ág között oszlana meg. Majd azt mondta, ezzel nem tántoríthatják el a kormányt. (BBC/Times of Israel)