Orbán Viktor kötéltánca kikezdi az Európai Unió hitelességét

Kötéltánc: Orbán, Fico és a közép-európai diplomácia jövője címmel jelent meg kommentár a European Council of Foreign Relations oldalon. Az írás szerint az Európai Unión belüli feszültségek egyik forrása, hogy az újabb, főként közép-európai tagállamok bár papíron igazodnak a nyugat-európai és amerikai állásponthoz, a gyakorlatban inkább egy à la carte megközelítést követve az adott ügytől függően változtatgatják partnereiket, álláspontjaikat és az értékeket, így néha, amikor nekik úgy tetszik, kikacsintanak a nyugati/uniós közösségen belüli konszenzusból. A cikk megjegyzi, hogy a visegrádi országokon belülOrbán Viktor veteránnak számít az „à la carte” politikaépítés határainak feszegetésében, amivel veszélyes példát mutat a lengyel, cseh, szlovák politikusoknak. Ez válogatósabb és az EU-hoz kevésbé igazodó Közép-Európát eredményezhet, és súlyos következményekkel járhat az unió jövője szempontjából.

Orbán kötéltánca

Orbán Viktor rendszeresen kötéltáncot jár a cikk szerint, amikor az uniós szabályok betartásáról van szó, és ha megszegte azokat, nagy figyelmet fordít a kárelhárításra, az egyensúly megtartása érdekében igazodik, beáll a sorba a többiek mögé:

• Például a tavaly októberi Putyin-találkozó után gyorsan kifejtette nyugati kollégáinak, hogy ez a gázszállítás biztosításához szükséges lépés volt.
• A legutóbbi EU-csúcson, miközben megakadályozta az Ukrajnának nyújtott újabb segélyeket, a brüsszeli félelmekre rácáfolva nem vétózta meg az Európai Tanács döntését az uniós csatlakozási folyamat megkezdéséről.
• Decemberben a magyar kormány újabb igazságügyi reformokat jelentett be, hogy forrásokhoz jusson, ami alapján papíron úgy tűnik, az Orbán-kormány teljesíti a feltételeket. Ezzel egyidejűleg azonban a parlament elfogadta az orosz civilszervezet- és médiaellenes törvényhez sok ponton hasonlító szuverenitásvédelmi törvényt.

Eddig a lengyelek is

A Jog és Igazságosság kormányzása alatt a lengyel kormány Orbánhoz hasonlóan feszegette, hogy mikor és meddig kell betartani a jogállamiság és a kisebbségi jogok határait. Az Európai Bizottsággal való vitái során azonban a lengyel kormány kevésbé harcias megközelítést alkalmazott, inkább az EU-n belül próbált szövetségeseket találni.

A lengyel kormánytisztviselők egészen az utolsó pillanatig szövetségeseket kerestek szerte Közép-Európában, hogy ellenezzék a minősített többségi szavazás bevezetését. Lengyelország geopolitikai szempontból súlyosabb szereplő, mint közép-európai szomszédjai, ezért politikusai általában „különleges” kapcsolatokat szorgalmaznak az Egyesült Államokkal, aktívan részt vesznek regionális biztonsági blokkok építésében (lásd Három Tenger Kezdeményezés), közvetlen kapcsolatokat tartanak fenn Párizzsal és Berlinnel.

Magyarországgal és immár Szlovákiával ellentétben Lengyelország az EU-hoz való csatlakozása óta „à la carte” megközelítést alkalmaz, a Nyugaton belül válogat, és csak alkalmanként lép ebből ki, mint a kínai kapcsolatai esetében. Donald Tusk most kezdődő újabb miniszterelnöksége alatt a lengyel kormány várhatóan csökkenteni fogja ez a megközelítést a külpolitikában, és az országot az EU liberális-demokratikus értékeihez közelítheti.

A lengyelországi kormányváltás az egységesebb EU irányába mutat. Miközben azonban Orbánt viszonylag kevés hátrány éri uniós szinten a politikai kötéltánca miatt, a többi közép-európai államnak példát mutat, hogyan lehet az európai étlapról a számukra megfelelő partnerségeket kiválasztani, anélkül, hogy a szükséges köreteket, mint például a jogállamiságot vagy az európai szolidaritást is megrendelnék maguknak.

Fekete öves egyensúlyozó Szlovákiában

Úgy tűnik, Robert Fico szlovák miniszterelnök magáévá tette ezt a tudást, és csak akkor választ az étlapról, amikor az számára megfelelő. Ellenzékben az uniós álláspontokkal összhangban jogállami kritikákat fogalmazott meg a szlovák kormánnyal szemben. Most, hogy ismét kormányra került, felszámolta a szervezett bűnözés ellen küzdő bíróságokat, Lengyelországhoz és Magyarországhoz hasonlóan jelentősen gyengítve a jogállamiságot.

Az európai politikában Fico már eddig is trükkös partnernek bizonyult az orosz szankciók és az Ukrajnának nyújtott támogatások kapcsán, csatlakozott Orbánhoz a Putyin-párti retorikában, valamint Kínával is szorosabb kapcsolatot ápol, mint azt az EU jónak tartaná. Mindezt kiegyensúlyozva azonban nem ellenezte például Ukrajna uniós csatlakozását.

Ragadós a példa?

A fenti példák alapján nem lenne meglepő, ha az épp nem populista koalíció kormányozta csehek feltennék maguknak a kérdést, hogy miért kellene követniük szomszédjaik értékalapú politikáját, amikor közép-európai társaik választhatják azt, ami nekik a legjobban megfelel. Csehországban 2025-ben választások lesznek, és bár addig még sok víz lefolyik a Moldván, jelen pillanatban a közvélemény-kutatások nem sok jót ígérnek a kormányon levő Európa-barát koalíció számára.

Az ECFR kommentárja szerint Lengyelországnak valószínűleg szüksége lesz egy olyan közép-európai szövetségesre, aki hajlandó teljes mértékben a Nyugathoz igazodni. Bár a régi-új külügyminiszter, Radoslaw Sikorski a múltban kevés érdeklődést mutatott a szoros cseh kapcsolatok kiépítése iránt, a mostani kormányok alatt Lengyelországnak Prága természetes szövetségese lehet.

Különösen azért, mert az „à la carte” megközelítés szintet léphet, ha a közép-európai országok – valószínűleg 2027-re – az EU nettó befizetőivé válnak, figyelembe véve Ukrajna lehetséges csatlakozását. Akkor ez a „válogatás” súlyos vitákat eredményezhet akár az EU-ban maradásról is. A közép-európai politika sok szempontból nem koherens nézeteken, az uniós tagsággal kapcsolatos hosszú távú elképzeléseken vagy értékeken alapul, hanem egyre inkább a populista érdekek összességén.

Nagyon érdekes kérdés, hogy mi történik, ha újra Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke. Az USA-t Közép-Európában sokkal erősebben tekintik a stabilitás garanciájának, mint nyugatabbra. Egy esetleges második Trump-kormányzat alatt a közép-európai vezetők úgy is dönthetnek, hogy másféle viszonyt alakítanak ki az Államokkal, főként ha nagy náluk annak a támogatottsága, hogy ne a liberális értékek összességét, hanem csak azok egy részét vallják magukénak, nem beszélve arról, ha ezt a megközelítést az új amerikai kormányzat is legitimálja.

A nemzetközi kapcsolatok „à la carte” korszakában az uniós kül- és biztonságpolitika terén a minősített többségi szavazás bevezetése szükségesnek tűnik ahhoz, hogy az EU lépései összhangban legyenek saját külpolitikájával, ám ez pont az Orbánhoz hasonló közép-európai vezetők számára fordulópontot jelenthet. (ECFR)