Jannik Sinner hazaküldte Novak Djokovicot az Australian Openről, a szerb 2018-ban kapott ki legutóbb Melbourne-ben

sport
január 26., 07:35

Az olasz Jannik Sinner négy szettben, 3:1-re legyőzte a címvédő és világelső Novak Djokovicot az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében.

photo_camera Fotó: DAVID GRAY/AFP

Elképesztő statisztika: Djokovic legutóbb a 2018-as nyolcaddöntőben szenvedett vereséget az Australian Openen – elődöntőben még sosem kapott ki – a dél-koreai Csang Hje Ontól, azóta sorozatban 33 meccset nyert.A 25. Grand Slam-trófeájára hajtó klasszis rekordot jelentő 48. GS-elődöntőjében lépett pályára, ellenfele, Sinner az eddigi hét találkozójukon kétszer győzte le. A 22 éves olasz novemberben verte Djokovicot az ATP-világbajnokság csoportkörében és a malagai Davis Kupa-döntőben is, igaz, a torinói ATP-vb fináléjában kikapott tőle.

Az első két szettjében Sinner elképesztően játszott, alig rontott, miközben négyszer is elvette Djokovic adogatását. A harmadik játszmára a szerb stabilizálta a szerváját, és egyre jobban tudta játékban tartani a labdát, így jutottak el a rövidítésig. Ebben Sinnernek 6-5-nél fogadóként mérkőzéslabdája volt, de a döntő pillanatokban kissé elbizonytalanodott, így a tízszeres bajnok szépített.

photo_camera Fotó: DAVID GRAY/AFP

A negyedik szettben a negyedik kiemelt olasz nem zuhant össze, 2:1-nél - negyven-semmiről fordítva - ismét brékelte riválisát, aki három óra elteltével sem jutott el bréklabdáig. Sinner magabiztosan őrizte előnyét, majd 5:3-nál, 55 perccel az előző után ismét meccslabdához jutott, de ezúttal már adogatóként, és egy tenyeres nyerővel lezárta a 3 óra 22 perces találkozót. Döntőben ellenfele a Zverev–Medvegyev mérkőzés győzte lesz. (via MTI)

Kiemelt videóink