Biden amerikai szankciókat léptet életbe az erőszakos ciszjordániai zsidó telepesekkel szemben

külföld
február 01., 18:43

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön egy végrehajtási rendeletet adott ki, amelynek az a célja, hogy megbüntesse azokat a zsidó telepeseket, akik a Hamász október 7-i támadása után palesztinokra támadtak a megszállt Ciszjordániában. A rendelet értelmében létrejön egy olyan rendszer, amely pénzügyi szankciókat és vízumkorlátozásokat rendel el azokkal szemben, akikről kiderül, hogy palesztinokat támadtak meg vagy félemlítettek meg, esetleg a tulajdonukat is elfoglalták. Mindezt Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója ismertette – írja a Reuters.

„A mai intézkedések célja a béke és a biztonság előmozdítása izraeliek és palesztinok számára egyaránt” - tette hozzá Sullivan. Az ENSZ adatai szerint a Hamász támadása óta eltelt csaknem négy hónap alatt több mint kétszeresére nőttek a telepesek által elkövetett támadások. A rendelet értelmében a szankcionált személyek amerikai vagyonát befagyasztják, és megtiltják a velük való üzletelést amerikai szereplőknek. Az új típusú szankciókat azonnal be is vetették négy izraeli telepessel szemben, akiket azzal vádolnak, hogy palesztinokat támadtak meg Ciszjordániában.

Givat Zeev ciszjordániai zsidó telep
photo_camera Givat Zeev ciszjordániai zsidó telep Fotó: AHMAD GHARABLI/AFP

Bezalel Smotrich izraeli pénzügyminiszter, a szélsőjobboldali, telepespárti Vallásos Cionizmus párt vezetője elutasítóan nyilatkozott Biden rendeletéről:

„A 'telepesek erőszakos fellépése' kampány egy antiszemita hazugság, amelyet Izrael ellenségei azzal a céllal terjesztenek, hogy befeketítsék az úttörő telepeseket és a telepes vállalkozást, kárt okozzanak nekik, és ezzel befeketítsék Izrael állam egészét" – mondta. Decemberben mindezek előzményeként az USA már vízumkorlátozásokat vezetett be az erőszakkal gyanúsítható ciszjordániai zsidó telepesekkel szemben.