Bayer Zsoltot álló tapssal fogadta a közönsége, és ő pontosan tudja, ez minek szól

POLITIKA
február 03., 08:46

Felállva tapsolta meg a Bayer Show közönsége Bayer Zsoltot - a részletet a Hír TV közölte a vasárnap adásba kerülő műsor előtt. Bayer azt mondja, pontosan tudja, hogy minek szól a taps.

link Forrás

„Gondolkodtam, hogy mondjak-e valamit, de úgy döntöttem, nem mondok. Egyrészt azért, mert amit el tudtam volna mondani, azt megírtam, másrészt ha mondanék valamit, akkor ki kéne mondanom valakinek a nevét, akkor pedig mocskosnak érezném magam. Úgyhogy köszönöm még egyszer. Megértettem” - mondja a közönségének.

Bayer Zsolt nagyapjáról, Gyimes Károlyról múlt héten írta meg Ungváry Krisztián történész, hogy nemcsak nyilas volt, de ő volt az, aki a hüvelyi motozást tanította be a kiskőrösi gettóban. Később pedig az ÁVH-nak is jelentett. Ungváry ugyanakkor nem állt meg a történészi munkánál, és arról is írt, hogy szerinte hogyan határozza meg ez a múlt Bayer Zsoltot. Ebből pedig kibontakozott a hét legnagyobb közéleti vitája szembenézésről, apák és fiúkozásról, pszichologizálásról, Bayer Zsoltról és Ungváry Krisztiánról.

Bayer elsőre tőle szokatlan hangvételű, az átlagosnál jóval kevésbé gyalázkodó hangvételű cikkben reagált a Magyar Nemzetben, amiben arról ír, hogy a családjának lesz most dolga, hogy szembenézzen a múlttal - igaz, ebben a cikkben többször is ellentmond korábbi szövegeinek a témában. Ebben a cikkben még megköszöni Ungvárynak azt, amit kikutatott (még akkor is, ha szerinte ezt nem jó szándékból tette).

Néhány nappal később a Magyar Nemzetben megjelent a Nagyapák, krisztiánok, provokatőrök című véleménycikk Pozsgai Zsolttól, amiben a szerző a Krisztián nevet végig következetesen kisbetűvel írja, és ilyen megállapításokat tesz:

  • „És amikor ennyi a gond, valamelyik krisztiánnak a sok közül még mindig van ideje, energiája arra, hogy reggel hatkor már ott szorgoskodjon a politikai levéltárakban vagy más helyen, ahol a méreghez a hozzávalókat meg tudja találni.”
  • „Nem adom a családom legendáit. Nem hagyom, hogy bármelyik krisztián kikezdje őket. B. Zs. higgadt, szép választ adott egy mérgezésre. Én azonban attól félek, ha valaki az enyéim ellen támad, a fizikai ellenállást választom. Még ha tudom is, hogy a soros krisztián épp ezt akarja kiprovokálni.”

A cikket Bayer Zsolt megosztotta a blogján, és annyit fűzött hozzá:

„Hát így. Pont így…”