A Magyar Nemzetre írt cikkében reagált Bayer Zsolt publicista Ungváry Krisztián történész videójára és a Telexen megjelent cikkére.

Ungváry többek között arról számolt be, hogy Bayer nagyapja, Gyimes Károly nyilas párttag, sőt pártvezető és a kiskőrösi gettó orvosa volt, aki betanította testüregi, így például hüvelyi motozásra a kiskőrösi gettó személyzetét. (Ez a holokauszt idején kizárólag Magyarországon elterjedt, gumikesztyűt és fertőtlenítőt is mellőző, megalázó, fertőzésveszélyes szokás nem volt kötelező, mégis alkalmazták.)

Bayer a nagyapjáról korábban azt emelte ki, hogy embereket mentett, és mégis meghurcolta az ÁVH, végül pedig négy hálás zsidó mentette ki az Andrássy út 60-ból – de ez Ungváry szerint nem fedi a valóságot. Az elszámoltatást megúszó Gyimes aztán az ÁVH besúgója lett, egészen a haláláig jelentett, az átlagosnál többször.

„Önmagában természetesen semmit sem jelent, hogy ki az apja valakinek, de ha nem következik be hamar a nyílt és látványos lázadás, akkor azért csak meghatározza az emberfiát a családja” – idézte Bayer Zsoltot Ungváry, aki a cikkét így zárta:

„Én nem kívánom Bayertől, hogy lázadjon. Azzal is beérném, ha nem viselkedne úgy, mint egy nyilas propagandista. Ennek első lépése az volna, hogy saját felmenőiről ne terjesszen hazugságokat. Az is elég, ha hallgat róluk.”

Bayer valamikor nem mondott igazat

(A másokat előszeretettel nácikomcsizó) Bayer most azt állítja, sosem kérte ki a (nácikomcsi) nagyapjára vonatkozó iratokat, így írt korábban annak múltjáról. Mindössze négy papír volt eddig, ami alapján bármit tudott a nagyapja múltjáról: két levél és két besúgói jelentés, és ezeket egy rokonától kapta.

Azt írja: „Alig-alig tudtam minderről valamit. Illetve annyit tudtam, amennyit 2016-ban nyilvánosságra hoztam. S tévedés, hogy kikértem volna a nagyapámra vonatkozó iratokat, soha nem kértem ki, ez már 2016-ban is tévesen jelent meg, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, ahogy más sem. Mert akkor, amikor nagyapám általam akkor ismert dolgait nyilvánosságra hoztam, idestova nyolc éve, süket csend fogadta a »hírt«. Kutyát nem érdekelt – eddig.”

Ez érdekes, mert a vonatkozó, 2016-os Mandiner-interjúban, amikor megkérdezték, hogy Gyimes exnyilasként mégis tehetős főorvos tudott lenni aztán a kádárizmusban, Bayer azt válaszolta: „Hát ez az. Most következik az a csavar, amit viszont csak nyolc-kilenc hónapja tudok. Pedig a nagybátyám, a fia, mindig célozgatott rá, de azt mondtam, hülyeség. Aztán kikértem az iratokat. Bizony, volt ára annak a főorvosságnak. A nagyapámat beszervezték. III/III-as volt. Haláláig. Itt vannak a jelentései, kikértem őket a Történeti Hivataltól.”

Amiket eddig megírt a nagyapjáról, nem is a saját, hanem a szülei emlékei

Fenntartja korábbi állítását, hogy az embert meghatározza a családja, csakhogy ő alig találkozott a nagyapjával, akit írásaiban korábban istenített. Darabra megszámolta, hogy négyéves kora után, amióta vannak emlékei, hússzor látta a nagyapját.

Azt írta, az emlékek, amiket eddig megírt a nagyapjáról, valójában nem a saját, hanem a szüleinek az emlékei, amiket nincs oka kétségbe vonni. (A nemrég meghalt Dózsa László 2017-ben szintén azzal védekezett, hogy anyja emlékét gyalázná meg, ha az állítását – miszerint Dózsa László van a fotón, amin Pruck Pál volt – megcáfolná.)

Ungváry cikke után Bayer a nagyapjára most így gondol: „Iszonyodom attól a nagy, erős, csöndes embertől, aki a nagyapám volt, és akiről emlékem is alig van mindezeken kívül. S ami van, családi legendák sora csupán.”

Bayer a cikkben az állandó prolizásait így magyarázta: „Úgy gondolom, a »proliság« nem az osztályhelyzettől és a státustól függ. Legalábbis odahaza azok, akik meghatároztak engem, soha nem a melósra gondoltak, ha »proliztak«.”

Sütiillat, pogácsaillat, Bajtárs szelet

A cikk egy részében Bayer nosztalgikus emlékképekkel reagál Ungváry azon mondatára, hogy: „A XII. kerületi Táltos utca 7–9.-ről Zoltán Gábor írta meg egy megjelenés előtt álló elbeszélésben, hogy az épület valójában egy »nyilaskeltető«, mivel a XII. kerület nyilas tömeggyilkosainak igen jelentős része ebben a házban lakott.”

Bayer többek között azt írja, emlékszik:

• „»Túri bácsira«, aki Tarkőy Rudolf volt, s, ahogy gyerekként sokszor hallottam, »postamester«, de akkor már csak cimbalmozott esténként, a hangok átszűrődtek a falon, s én csendben, sokáig hallgattam, s meg voltam illetődve. És »Túri bácsi« csokoládét dobált át nekem a szomszédos erkélyről, Bajtárs szeletet.”
• „Rudi bácsi, aki kidülledt, nagy és teljesen vak szemeivel feküdt az ágyában vagy sétált egyet körbe a gangon, és kopogott a botja, és Mária néni, az arisztokrata felesége, aki öregen is szép, méltóságteljes és szeretetteljes asszony volt.”
• „Nekem a Táltos utca 7–9. süteményillat volt, pogácsaillat volt, nagymama volt, aki mindig főzött, nagypapa volt, aki a Ki nyer mát hallgatta zsebrádión, karácsonyokat jelentett és az összegyűlt családot.”

Bayer végül – afféle kiáltvánnyá változtatva a cikket – hangsúlyozza, hogy az ilyen támadások láttán sem szabad elgyengülni, hanem harcolni kell tovább, mert harc van:

„S ígértem azt is, megpróbálom megfejteni, miért most, nyolc év után lett érdekes anyai nagyapám, dr. Gyimes Károly múltja. Azért, mert harc van. Háború van. Küzdelem van. A szuverenisták, a nemzetállam hívei, a kurucok, illetve a globalisták, a nemzetállam elárulói, a labancok között.

Ők azt szeretnék, hogy ez a harc a múltról szóljon. De nem. Ez a harc a jelenről szól. És most, lent a padlón, iszonyodva, nagyapám sorsával a hátamon erősebbnek érzem magam, hogy folytassam ezt a harcot. Ezt köszönöm Ungváry Krisztiánnak, annak ellenére, hogy őt teljesen más motiválta, amikor bement a történeti hivatalba. Mindaz, amit kikutatott, a nagyapámról szól, és a család véres-verejtékes gyötrelme lesz feldolgozni. Ez a dolog érzelmi része. Amit pedig megírt, az rólam akar szólni – s az én politikai közösségemről. Itt pedig nincsen érzelem. Csak a jéghideg elhatározás: menni kell tovább ezen az úton, hogy elkerüljük a poklot.”

Szentesi Zöldi: Ha Zsoltot kóstolgatják a túloldalról, ígérem, mi is ott leszünk

Nem sokkal Bayer válaszcikke előtt jelent meg – szintén a Magyar Nemzetben – Szentesi Zöldi László cikke, ami egyrészt azt állította Ungváry felfedezéséről: „Amiről most írt, abban voltaképpen semmi újdonság nincs. Bayer Zsolt már réges-régen beszélt nagyapja viselt dolgairól. Hogy az ismert alapinformációt Ungváry éppen milyen elemekkel dúsítja, teljességgel érdektelen.”

Másrészt Bayer egykori sajtóklubos kollégája szintén összefogásra szólította fel az orbánista híveket: „Bayer Zsolt továbbá a barátom, harcostársam, testvérem. Soha nem engedjük meg, hogy Ungváry-féle alakok ócska hazugságokkal megpróbálják kikezdeni az erkölcsi hitelét. Hűségesek vagyunk a magyar ügyhöz, de egymásra is figyelünk, nem hagyjuk magára azt, akiket mocskos rágalmakkal gyaláznak. Az olvasónak tudnia kell, hogy Bayer Zsolt nélkül a magyar nemzeti oldal nem tartana ott, ahol most tart. Ha tehát őt támadják, minket támadnak. És ha Zsoltot kóstolgatják a túloldalról, ígérem, mi is ott leszünk. Azokkal, akikkel olyan régóta járjuk ezt az utat, beszélni is felesleges erről.”