Hosszú idő után újra, méghozzá az eddigi legrészletesebben nyilatkozott a plakátbotránnyal kapcsolatban Dózsa László színész-rendező, az 1956-os Emlékév kormányzati kezelésének egyik szimbóluma.

Az ügy legutóbbi állomása az volt, hogy a képet Dózsa vallomása alapján tévesen beazonosító, nemrég lemondott Horváth Miklós hadtörténész azt írta: Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, az 1956-os Emlékévért felelős kormánybiztos félrevezette a kuratóriumot, és utólag hárítja a felelősséget, ugyanis Horváth cáfolja, hogy emlékév történészszakmai vezetője lett volna, ráadásul – bár Schmidt Mária tett ilyen ígéretet, helyette – bocsánatot kért a Pruck családtól, elismerve, hogy Pruck Pál van a fotón.

Az ügyben felkért történészek is egyértelműen erre jutottak, de ezt Schmidt Mária nem fogadja el, pár napja a Pesti Srácoknak adott interjúban szintén az 1956-os forradalmat ért politikai támadásról beszélt, és az egyetlen releváns kérdésre, hogy most akkor mégis ki van a fotón, azt mondta: „Jelen tudásunk kevés.”

Dózsa László – aki a tévedés felfedezésekor lemondott arról, hogy magát nevezze a fotó szereplőjének, de csak kegyeleti okokból – most úgy érezte, ideje megtörni a hallgatást, és a Pesti Srácok propagandistáival 45 percen át beszélgetett. Előtte viszont egy körmondatban idézzük fel, mi az, amit Dózsa László állított, és amiben a kormány nem lát olyasmit, ami hiteltelenné tenné a színészt:

Nem elég, hogy Dózsát, ahogy azt mesélte, 14 éves korában, 1956-ban – amikor Csepelt egyébként repülőgépek bombázták – lefotózták fegyverrel, sapkában, majd elfogták, falhoz állították, légvédelmi ágyúval „széttrancsírozták”, átlőtték a nyakát, a holttestére tojásgránátot dobtak, de túlélte, napokig kórházban volt, majd az ÁVH elvitte, úgy fejbe rugdosták, hogy mindkét hallócsontja eltört, csontszilánkok mentek az agyába, és a klinikai halál állapotába került, tömegsírba tették, forró mésszel leöntötték, de egy sírásó meglátta, hogy mozog az ujja, majd „Kárpáti professzor” 10 órás műtéttel megmentette, és még ezután is megmaradt a máig megőrzött sapkája (ráadásul mindkét kivégzőjével találkozott, és a gyerekei még hasonlítanak is az orosz katonára), majd a megtorlást azért kerülte el, mert halottnak hitték, de egy korábbi interjúból még az is kiderül, hogy Dózsa László eddig összesen háromszor halt meg, ugyanis 10 éves korában agytályog-gyulladása volt, és még a mentők is lemondtak róla, nem volt pulzusa, végül egy kitelepítésre ítélt orvos robbant be az ajtón, és injekciót adott a szívébe, ez mentette meg, sőt még egyszer Vámos László is megmentette a színművészetin, amikor közölte vele, hogy: „Most menjél, feküdj be a kórházba Kárpátihoz, mert beteg vagy, addig én mindent elintézek.”

Tehát a sok ponton szétszedett Dózsa László – aki eddig három és félszer halt meg, illetve egy alkalommal 7 nővel szexelt egyszerre – most az alternatív történelmi hősök nagy felfedezőjével, Stefka Istvánnal (annak közpénzből felpimpelt kocsmájában) beszélgetett:

link Forrás

Dózsa masszívan beleállt Schmidt Mária narratívájába, és azt mondta:

„Én ebben a dologban csak egy áldozat voltam. Én egy odadobott áldozat voltam, akit a baloldal, a liberálisok odadobtak, és megpróbáltak engem a szemétdombra dobni. De nem csak engem, és az igazi cél az a forradalomnak a megbecstelenítése volt.”

Dózsa egyébként még Gyurcsányéktól kapott állami kitüntetést. Az interjúban most az elhunyt anyjára kente, hogy azzal turnézott, ő van a fotón. Állítása szerint anyja a rendszerváltás körül mutatta neki a fotót, mondván, ő van rajta. Ehhez képest Dózsa még a 2007-es önéletrajzi könyvében sem állította biztosan, hogy ő szerepel a képen. Most viszont azt mondta:

„Nem akarok senkit megszentségteleníteni, de ha édesanyám nekem azt mondja, hogy »fiam, azon a képen te vagy«, akkor én anyám emlékét gyaláznám meg, ha én ezt a képet és anyám állítását megcáfolnám. Objektíve meg lehet cáfolni, hogy azon a képen nem én vagyok, az engem már nem is érdekel. Tehát énnekem abszolút ez a hozzáállásom ehhez a képhez.”

link Forrás

Ezek után megmutatta vélt sebesüléseinek állítólagos helyeit, és azokról közölte: „még ma is bármelyik pillanatban ebbe halhatok bele”.

link Forrás

A legjobb kifejezés a helyzetre szerinte az, hogy keresztre feszítve érzi magát:

„Keresztre feszítettek. Én nem a Barabás vagyok, a Barabás ebben a dologban Pruck Pál volt. Csak ő volt ott, ugye az volt a cél, hogy ő legyen piedesztálra emelve... Félreértés ne essék, én nem Krisztushoz hasonlítom magam.”

Dózsa László beszélt az 56-os forradalomról orosz propagandát nyomó, szocialista Havas Szófiáról is, aki szerint a forradalom CIA-s akció és egykori nácik által szervezett fasiszta-ellenforradalmi puccs volt. Dózsa erről azt mondta, hogy akkor azt nyilatkozta: „Havas Zsófia (sic) ezzel meggyalázta az egész magyar zsidóságot, és én a magyar zsidóság nevében kikérem ezt a dolgot magamnak, mert mellettem haltak meg zsidók, cigányok, magyarok.”

Itt Klein Robikát is felemlegette, mondván, az ő létezését is megkérdőjelezték, holott Dózsa állítása szerint igazolta Klein Robika történetét „dokumentumokkal, olyan helyeken, ahol ez autentikus”. (Róla Dózsa korábban azt állította, hogy egy házban laktak, amíg 1956-ban a szovjetek légvédelmi ágyúval és tojásgránáttal ki nem végezték, bár Dózsa sztorijaiban a helyzettől függően más-más kínhalált halt. Klein Robika, a „tündéri, édes kis zsidó gyerek” létezésére Dózsa szavain kívül semmilyen bizonyítékot nem mutatott be senki.)

Dózsa visszavágott az ő 56-os sztorijait darabokra szedő Eörsi László történésznek is: „Ezek az Eörsi László-félék voltak az elsők, akik, amikor bevonult az első páncélos, elszaladtak. Ezek verik most a mellüket, és ezért hazudoznak.” (Eörsi 1955-ben született.) Dózsa azt mondta, mondhatnak, amit akarnak, ő kitart 56 mellett, és állítja, ennek a könyvének minden szava igaz:

Dózsa azt is mondta, ők, forradalmárok mindig megismerték egymást utólag, és mindig kiszúrták, ha kádárista ügynökök vegyültek közéjük. Ezt azután fejtette ki, hogy Stefka István – aki a rendszerváltás előtt az államszocialista belügyminisztérium közelében dolgozó újságíróként 1982-ben az áldozatos munkájáért kitüntetést kapott Horváth István belügyminisztertől – felvázolta a Dózsa/Pruck-ügyet megmagyarázó elméletét:

link Forrás

Dózsa László végül elmondta, hogy akármit mondanak, lepereg róla, és szerencsére százezrek(!) írtak neki támogatólag.