A Dózsa László/Pruck Pál-ügy legutóbbi fejleménye az volt, hogy az 1956-os Emlékévért felelős Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványtól távozott dr. Horváth Miklós hadtörténész. Ő volt az, aki a plakátkampány előtt Dózsa László színész-rendezőt azonosította be a fotón, nem jelezve, hogy egyéb források alapján Pruck Pál van a képen, és miután Dózsa írásos nyilatkozattal megerősítette, hogy a 60 éves felvételen ő van, a beazonosítást lezárták. Magyarul Horváth elkövetett egy egyszerű hibát, ami nem kirívó ebben a szakmában.

Csakhogy a múlt héten a feltétlenül kormányhű Origo arról írt, hogy Horváth „az 1956-os Emlékév történészszakmai vezetője” volt, és hogy „a felmondás hátterében az Emlékév lejáratása érdekében, a még 2016 decemberében indított sajtótámadás áll”. A jegyzőkönyv alapján azt is írták, hogy: „A kuratórium méltányolja Schmidt Mária álláspontját, miszerint felettes vezetőként egy személyben kellett vállalnia a nem kellő gondossággal és szakmai alapossággal végzett munka miatti kritikát, ugyanakkor leszögezi, hogy a pontatlanságával kritikai felületet nyújtó Horváth Miklós professzor egyetlen alkalommal sem vállalta, hogy álláspontját megvédje, vagy hogy azt – az akadémiai életben megszokott módon – a tudományos nyilvánosság előtt fölülvizsgálja.”

Horváth a titoktartási szerződésre hivatkozva akkor lényegében annyit közölt, hogy nem hagyták nyilatkozni az ügyben, viszont – már akkor, amikor tudták, hogy baj van a plakáttal – meghosszabbították a szerződését, ám végül mégis távozni kényszerült.

Most viszont a hadtörténész „Hallgattassék meg a másik fél is!” – Széljegyzetek egy kuratóriumi jegyzőkönyvrészlet margójára címmel feltöltött a honlapjára egy nyilatkozatot, amiben részletesen beszámol a történtekről. Mint írja, „teljességgel félrevezető az a beállítás, hogy a távozásra vonatkozó döntés mögött bármiféle sajtótámadás állna”, és azt írja, „Schmidt Mária a nyilvánosság felé tett nyilatkozataival” szólította fel a véleménynyilvánításra.

Horváth cáfolja azt is, hogy az 1956-os Emlékév történészszakmai vezetője lett volna:

„Én is a Kuratórium üléséről kiadott jegyzőkönyvből értesültem arról, hogy az emlékév történészszakmai vezetője voltam. Schmidt Mária egyértelműen félrevezette a Kuratórium tagjait, amikor minden valóságot nélkülözően a fenti szerepkörben tüntetett fel.”

Horváth szerint a szerződésében szereplő feladata („támogatja a korszakra vonatkozó történészi kutatómunkát”) nem értelmezhető vezetői tevékenységként. (Hogy ez a rész tisztázódjon, korábban közérdekűadat-igényléssel kikértük a közalapítványtól a Horváth Miklóssal kötött szerződéseket, de ennek határideje még nem járt le.)

Horváth szerint Schmidt Mária, „a Megbízó a Kuratóriumot felhasználva utólag tesz kísérletet a Dózsa-Pruck ügyben viselt nem annyira szakmai, mint inkább erkölcsi felelőssége áthárítására”.

Mint írja, a Schmidt Mária vezetése alatt álló Terror Háza Múzeum elzárkózott a Pruck-fotó körüli kérdés megvitatásától, „nem adva teret az akadémiai életben megszokott nyilvánosságnak”. (Erről korábban itt írtunk.) „Az üggyel kapcsolatban nyilvánosan a Közalapítvány részéről csak azok mondhattak véleményt, akik tartalmát tekintve és részben hasonló stílusban az első nyilatkozatokkal egyezően »érveltek«” – utalhat a Schmidt mellett kiálló Békés Márton interjújára Horváth. Szerinte a Közalapítványból eddig egyedül Markó György, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója vetett fel történészszakmai szempontokat, amikor a Magyar Időknek azt mondta: irreális elvárásnak tartja, hogy minden egyes fotónak egyesével utánajárjanak, akkor is, ha nem merül fel kétely a kutatóban.

Horváth végül bocsánatot kér a Pruck családtól, bár, mint írja, ezt a korábban bocsánatkérést ígérő Schmidt Máriától várják:

„Így szakmai felelősségem teljes tudatában – a lehetséges következményekkel is számolva –bocsánatot kérek Pruck Erikától és családjától, hogy jelentkezésükig nem kételkedtem Dózsa László állításában, mely szerint Ő van a képen. Teszem ezt őszintén, abban a tudatban, hogy a korábban elhangzottakért – ahogy Pruck Erika megfogalmazta: édesapja emlékének meggyalázásáért - a bocsánatkérést nem tőlem, hanem Schmidt Máriától várja.”