Magyar Péter: Hétvégén miniszterelnöki évértékelő beszéd lesz, amihez igyekszem majd témát szolgáltatni

belföld
február 13., 05:46

Varga Judit volt férje, vagyis Magyar Péter a kormányoldalnak erősen kellemetlen dolgokról beszélt a Partizánnak adott interjúban, miután Novák Katalin lemondott, Varga Judit pedig visszavonult. De még ezután sem állt le, és miután beszólt Hont Andrásnak, illetve elkezdett Schadl és Völner ügyében is teregetni, most újabb Facebook-posztban lebegtetett be pár újabb izgalmat, és jelezte, mintegy mellékesen, hogy: „Hétvégén kerül sor a miniszterelnöki évértékelő beszédre, amihez a magam módján én is igyekszem majd témát szolgáltatni.” De előtte még megköszönte „a politikai spektrum minden oldaláról érkező több ezer üzenetet”, majd gyorsan üzent egyet Havasi Bertalan miniszterelnöki szóvivőnek, pontosabban „Havasi Bercinek”, aki, ahogy Magyar írja posztjában „arról ismert, hogy nyilatkozat helyett ellökdösi az újságírókat és ereklyeként őrzi Orbán Viktor kólás dobozát”.

Havasi ugyanis annyit reagált Magyar kitálalására, hogy egy „reménytelen helyzetben lévő ember kétségbeesett próbálkozásával” ők nem foglalkoznak.

„Nos, innen is üzenem Bercinek, hogy cseppet sem érzem magamat reménytelen helyzetben lévőnek, elképesztő jót fociztam délután a fiaimmal és nagyon régen nem éreztem magam ilyen motiváltnak, hogy végre megtisztítsuk a közéletet attól és azoktól, amitől és akiktől meg kell.”