Kína nem ad halált okozó fegyvereket az oroszoknak

külföld
február 18., 16:37
Kuleba és Vang tavaly Münchenben
photo_camera Kuleba és Vang tavaly Münchenben 2023-ban Fotó: REN PENGFEI/Xinhua via AFP

Peking nem ad el halált okozó fegyvereket Oroszországnak az Ukrajna elleni háborújához - közölte Vang Ji kínai külügyminiszter ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával a kínai külügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint.

A két külügyminiszter a Münchenben rendezett biztonságpolitikai konferencia keretein kívül tartott kétoldalú megbeszélést szombaton. A pekingi közlemény szerint Vang közölte Kulebával, hogy Kína „nem használja ki a helyzetet a maga javára, és nem ad el halált okozó fegyvereket konfliktusövezeteknek vagy konfliktusban részt vevő feleknek”.

„Bárhogy is változik a nemzetközi helyzet, Kína reméli, hogy a kétoldalú kapcsolatok Kína és Ukrajna között jól fejlődnek, és továbbra is a két nép javát szolgálják” - jelentette ki Vang. Ismételten köszönetet mondott Ukrajnának, amiért segített a kínai emberek biztonságos evakuálásában a harcok sújtotta területekről. „A kínaiak ezt soha nem felejtik el.” Kína ragaszkodik a háború politikai úton történő rendezéséhez, és a béketárgyalások előmozdításához: „Továbbra is konstruktív szerepet fogunk játszani a háború mielőbbi befejezésében és a béke helyreállításában. Még ha csak egy csepp remény is van a békére, Kína nem adja fel erőfeszítéseit”.

Az ukrán külügyminiszter a X-en azt írta, hogy kínai partnerével megvitatta a kétoldalú kapcsolatokat - beleértve a kereskedelmet - és az igazságos és tartós béke helyreállításának szükségességét Ukrajnában. „Megállapodtunk abban, hogy fenn kell tartani az ukrán-kínai kapcsolatokat minden szinten, és folytatni kell a párbeszédet” - közölte Kuleba. Sajtóinformációk szerint Kína legalább egy olyan találkozón részt vett, amelyet az ukránok kezdeményeztek egy közös béketerv kialakítása érdekében. (Reuters, MTI)

Kiemelt videóink