L. Simon László a Petőfi-filmről: Ez nem egy kurzusfilm, nem egy aktuálpolitikai üzeneteket sután megjelenítő alkotás, hanem egy akciódús játékfilm
L. Simon László, a Nemzeti Múzeum volt főigazgatója szombat este nézte meg minden idők legdrágább magyar filmjét, a Most vagy soha! című hatmilliárdos szuperprodukciót, és rengeteg gondolata támadt. (A mi kritikánk itt olvasható.)
„Az előre tudható volt, hogy itt nem egy mély lélektani drámát fogunk látni, s nem is egy hiteles történelmi vázlatot” – írja recenziójában L.Simon, aki amúgy megnézte volna utóbbit is, de hát nem ezt ígérték a kreatív producerek.
Pozitívumok
„Összességében az a kérdés, ki milyen elvárásokkal ült be a moziba? Egy nagy történelmi pannóra számított? Egy Petőfi egész életét végigkísérő életrajzi drámára (én mondjuk szívesen megnéztem volna egy ilyen opuszt is), avagy fordulatokban bővelkedő kalandfilmre? Aki ez utóbbira készült, egyáltalán nem csalódott...”
Nincs igaza azoknak, akik szerint a film elején látható „ahogy történt és ahogy történhetett volna” mondat eleve értelmetlen, „ugyanis egyszerre meg lehet mutatni egy filmben azt is, ahogy történt, vagy azt, ahogy történhetett volna. Ez az a hollywoodi recept, ami ugyan tőlem távol áll, de régóta legitim a filmes világban”.
„Összességében egy nagyszerű képi világgal rendelkező (kiváló díszletek, remek, korhű jelmezek, hiteles kellékek, fantasztikus digitális utómunka), szépen fényképezett, jól vágott, lendületes akciófilmet láthattunk, benne remek színészi teljesítményekkel”. Említi Horváth Lajos Ottót (Farkasch), Koltai-Nagy Balázst (Jókai), Bordás Rolandot (Bulyovszky), és Fehér Tibort (Vasvári) is.
Negatívumok
„Volt olyan elem, ami nekem is sok volt, például Landerer nyomdájának felgyújtása.”
„A Nemzeti Múzeum előtt 1848-ban nem lengtek császári zászlók. Nekem is csak azért tűnt fel ez az apróság, mert kifejezetten kíváncsi voltam arra, mit kezdtek a két védett, nemzeti színű farúddal, amelyeknek a forgatás alatti lefűrészelését főigazgatóként szigorúan megtiltottam.”
„Berettyán Nándor (Petőfi Sándor) nekem csalódás volt, főleg, hogy hosszú évek óta figyelem összetett alkotói tevékenységének kibontakozását...”
„Mosolygó Sára nekem haloványnak tűnt Szendrey Júlia szerepében...„
„Szendrey Júlia Lara Croftot megszégyenítő záró akciójelenete, amelyben az amerikai klisék receptjének megfelelően egy jót bunyózik a nála jóval erősebb Farkasch-sal és megmenti férjét az orvlövész gyilkossági kísérletétől, nem azért volt fölösleges, mert történelmileg hiteltelen, hanem mert ez a jelenet annak a rendezői-produceri ígéretnek sem felelt meg, hogy így is történhetett volna.”
„Amivel viszont komoly bajom van, az a videójátékok világát megidéző filmzene. A rövid főtémát végtelenszer halljuk a film során, a végére olyan érzésem volt, mint amikor a banki ügyintéző kapcsolására várva a telefonban újra és újra meghallgatom az egyre idegesítőbb, a várakozás hosszúságára figyelmeztető zenei betétet”.
Károgók
Azért csak nem hagyta szó nélkül a károgókat, nekik is üzent: „Végül azt üzenjük minden huhogónak: ez nem egy kurzusfilm, nem egy aktuálpolitikai üzeneteket sután megjelenítő alkotás,hanem egy akciódús játékfilm, ami egy lehetséges interpretációja az 1848. március 15-i eseményeknek”.