Az Aréna Pláza mozijának előterében állunk a díszbemutatón. Vida „Joe” József bankár, vadász és tévécsatorna-tulajdonos, a Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Nyrt. igazgatósági elnöke odafordul a jobb kezében tartott, XL-es méretű pattogatott kukoricás zacskóhoz. Először úgy tűnik, mintha meg akarná szagolni a kukoricát, de nem ez történik: az arcát hirtelen mozdulattal a zacskóba temeti, és elkezdi kirágni a popcornt a csomagolásából. Rágja-nyeli-habzsolja, mint az egyszeri tacskó, aki feljutott az ebédlőasztalra, és végre beledughatta a fejét a pörköltes fazékba. Azért nem a bal kezével vesz belőle, mert abban egy nagy nachos menüt tart. Ő aztán garantáltan nem fog éhen pusztulni a több mint kétórás vetítés közben.

Ennyire erős jelenetek magában a filmben azért már nem fordultak elő, de minden idők legdrágább, közpénzből forgatott magyar mozgóképes alkotása, a Rákay Philip-féle Most vagy soha! így is látványosra sikerült. Valóban látványosra és ez ebben az esetben tényleg fontos. Az Andy Vajna halála óta eltelt időben a magyar filmfinanszírozás leginkább a filmezésben újoncnak számító NER-káderek személyes finanszírozásáról szólt, ami nevetséges és a kitalicskázott pénzek miatt nevetségesen kinéző filmeket eredményezett. A közvetett bizonyítékok itt arra utalnak, hogy - talán mivel ilyen nagy, több mint hatmilliárd forintos volt a mézesbödön - Rákay Philip hagyott benne annyit, hogy a filmje az egyik, ha nem a legjobb látvánnyal operáló magyar kosztümös film legyen. Az egy dolog, hogy racionális dolog volt-e akkora díszletvárost építeni, amekkorát, de az 1848-as Pest és Buda abszolúte illúziókeltően néz ki, a díszletek, a jelmezek, a kellékek, a CGI, szóval az egész látvány remek. Az operatőri munka lehetett volna bátrabb, de alapvető gond azzal sincs.

Ami a kinézetét illeti, a Most vagy soha! lehetne amerikai produkció is.Éppen ezért végig megpróbáltam úgy nézni, hogy ez elsősorban szórakoztató termék.

Elsőre jó ötletnek tűnik, hogy a filmidő a március 15-ei forradalom napjának 24 óráját ölelje fel, de a dolognak vannak azért buktatói is. Például az, hogy hiába március 15-e az egész magyar történelem egyik legpozitívabb közös emléke, pont az hiányzott belőle, ami szinte minden film alapja, vagyis a drámaiság és a fordulatok. Egyszerűen azért, mert túl könnyen győzött a forradalom. Hogy lehetne bő kétórás sportfilmet forgatni arról, hogy Orbán Viktor szumóban legyőzi Cser-Palkovics Andrást?