Adathalászokat tartóztattak le, a hálózatnak több száz tagja is lehet

belföld
március 22., 15:42

Szolnokon és Budapesten állított elő magyar és ukrán telefonos csalókat és adathalászokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) a helyi hatóságokkal közösen, írja a police.hu. Március elején érkezett feljelentés egy nőtől, aki azt mondta, valakik felhívták, hogy befektetésének hozamát utalnák el neki.

A csalók letöltették vele az Anydesk nevű programot. Erről azt érdemes tudni, hogy vírusírtóként telepíttetik fel az áldozatokkal, de valójában vele férhetnek hozzá az az eszközeikhez.

link Forrás

Az NVSZ segítségével a pécsi rendőrök hetedikén egy szolnoki házban informatikai eszközöket foglaltak le. Ennek elemzése után a szálak egy másik lakásra vezettek, ahol szintén több eszközt foglaltak le, valamint előállítottak egy 63 éves férfit.

Ekkor került a képbe egy 38 éves ukrán férfi, akinek budapesti lakásán további informatikai eszközöket és több mint ezer SIM-kártyát találtak. Feltehetőleg a lakást call centerként használták a csalásokhoz. Ezután a nyomozók visszatértek Szolnokra, és két újabb helyszínre is kimentek.

photo_camera Fotó: police.hu

A magyar és a két ukrán férfit előállították, de egyikük sem vallott. Mindhárman őrizetben vannak, a bíróság elrendelte a letartóztatásukat. A lefoglalt eszközöket a jelenleg is vizsgálják.

Kiemelt videóink