1988. március 30-án az ELTE jogi kar Bibó István szakkollégiumának néhány tagja az intézmény Ménesi úti épületének alagsorában némi vitákat, egyeztetéseket követően megalapították a a Fiatal Demokraták Szövetségét, rövidített nevén a Fideszt. Azon a napon kezdődött az, ami most nagyjából itt tart.
Nem annyira kerek évforduló ez, mint a miniszterelnök tavalyi hatodik x-e, de azért érdemes megállni egy pillanatra. Úgy döntöttünk, a jeles alkalomból felidézzük a húszéves születésnapot. Ács Dani kollégánk akkor még az indexnél dolgozott, azóta vele is és az indexszel is történt ez-az, amit ha egy ideőutazó közölne a Ménesi úti alagsor szervezkedőivel, kérdés, hogy megalakítják-e egyáltalán a szervezetet (vagy hát sőt mi több).
Szóval Dani 2008 március 30-án ott volt, amikor a keménymag ünnepelt és egy kordokumentum értékű videót készített. Az egyik főszereplő például Kósa Lajos, akinek azóta az sem baj, ha hosszú percekig kell állni néma csöndben az akadékoskodó újságírók kérdéseit. De 2008-ban még simán lefolytattak egy privát beszélgetést kollégánk kamerája előtt.