Vidnyánszky Attila a sajtóban üzente meg Udvaros Dorottyának, hogy nem szereti a sajtóban üzengetést

KULTÚRA
május 04., 17:02

„Nagyon sajnálom ezt a sajtón keresztül történő üzengetést”, mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az Origónak. Azután adott interjút a kormánypropagandához tartozó portálnak, hogy Udvaros Dorottya egy interjúban arról beszélt: már nem tagja a Nemzeti Színháznak, mert Vidnyánszky nem hosszabbította meg a szerződését. Ezután a kormánnyal egyébként szintén barátságos viszonyban lévő Index – Vidnyánszkyt hiába keresve – arról írt, hogy további színészek, köztük a tavalyi színpadi balesetben megsérült Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó sem tér vissza a társulathoz.

A színházigazgató szerint Udvarosnak „határozatlan idejű és élő szerződése van” a Nemzetivel, ő azt csak módosítani akarta. A színésznő azt mondta korábban, számított arra, hogy korábbi kormánykritikus, SZFE-ügyben tett kiállásának következménye lesz, Vidnyánszky szerint viszont Udvaros fölöslegesen emelte politikai dimenzióba a dolgot. Arra, hogy a Nemzeti komoly forráshiánnyal küzd, mert az állam 380 millióját elvonta, nem tértek ki.

Vidnyánszky szerint nem nagy ügy, „természetes folyamat” része, hogy néhányan ott hagyják a társulatot, „ezt a tényt felnagyítani ezért szintén nem méltányos”. A sérült színészek terveit nem ismeri. Arra az Udvaros-kijelentésre, miszerint ő pár nappal a baleset után már a színészek hibázásáról beszélt, szintén nem tértek ki a beszélgetésben.