Kocsis Máté állami beavatkozást akar a kommentelők ellen

POLITIKA
május 16., 16:43

A szlovák miniszterelnök elleni merénylet másnapján Kocsis Máté arról beszélt az InfoRádió stúdiójában, hogy tenni kell valamit a gyűlöletkeltés ellen.

Azt mondta, a jogalkotásnak fel kellene lépnie a törvény erejénél fogva az emberi méltóságot sértő és életellenes kommentek ellen. A Fidesz frakcióvezetője szerint lehet büntetőjogi felelőssége annak, aki egy ilyen kommentet megír. Példaként felhozta a cseh szabályozást, ami szerint az is bűncselekményt követ el, aki bűncselekmény elkövetését helyesli az interneten.

„A jogalkotásnak a következő időszakban el kell azon gondolkodnia, hogy ezt a véres kommentszekciót miként lehet egy kicsit kordában tartani. Ez olyan fokon elfajult, hogy Szlovákiában most a történtekig vezetett. Magyarországon pedig ez a verbális erőszak, a virtuális térben zajló polgárháború mindenképpen megfékezendő” - mondta a frakcióvezető. A Magyarországon történt politikai erőszakkal kapcsolatban ugyanakkor a 2023-as antifa támadásokat hozta fel, bár ebben az ügyben csak külföldi állampolgárokat vádoltak meg.

Kocsis Máté
photo_camera Kocsis Máté Fotó: Németh Dániel/444

Kocsis szerint felelősségre kell vonni az arctalan, névtelen uszító, gyűlöletkeltő, mások megsemmisítésére irányuló kommentek szerzőit és azokat a felületeket, amik ezt hagyják. „Személyesen is okolok nagyon sok magyarországi, baloldali médiumot is, akik egyébként mesterfokon űzik a gyűlöletkeltést, az indulatkeltést, az elfogult közléseket, a mások megbélyegzését. Ide értve a Telexet, a HVG-t, a 444-et. És még hosszan sorolhatnám” -mondta a frakcióvezető, aki szerint ezeknek a médiumoknak kell legyen felelősségük, hogy életellenes kommentek jelennek meg a felületeiken, és azokat nem moderálják. „Lehet, hogy utólag, 24 óra után törlik, csak ha valakinek van esze és mértékadó médium, akkor eleve nem ad ennek teret, és nem akkor törli, amikor első indulatból mindenki kiírt magából minden mocskosságot. Ez a felelősség ma nem létezik, és szerintem létre kell hozni”

Egyébként az Emberi Jogok Európai Bírósága 2015-ben kimondta, hogy minden oldal felelős azért, amit tartalma alatt összehordanak a kommentelők. Magyarországon az Alkotmánybíróság 2014-ben mondta ki, hogy a honlapján kommentek közzétételét lehetővé tevő tartalomszolgáltató akkor is felelősséggel tartozik a mások jogait sértő kommentek miatt, ha nem is volt tudomása a jogsértő tartalomról, de még akkor is, ha a sértett kívánságára azt azonnal el is távolította.

Kocsis Máté azt még nem tudta megmondani, mikor terjesztik be az erről szóló javaslatot. Kocsis Máté reméli, minél előbb, mert úgy látja,

az internetes hangnem, ahogy az emberek egymáshoz viszonyulnak, elért arra a kritikus pontra, ahol az államnak be kell avatkoznia. Emlékeztetett arra, hogy kommenteléssel most is meg lehet valósítani a közösség tagja elleni uszítás bűntettét, de szerinte át kell gondolni, hogy ez a tényállás megfelelő-e. Később azt mondta, azt is elítélné, ha valaki Gyurcsány Ferenc megöléséről írna kommentet.

Kiemelt videóink