A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén „senki sem cáfolta” az orosz kibertámadásra figyelmeztető levél hitelességét

POLITIKA
május 22., 17:56

A Külügyminisztériumot ért orosz hekkertámadásról kért beszámolót a hazai szolgálatok vezetőitől, és az azokat felügyelő államtitkártól az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága, számolt be az RTL Híradója. A bizottságot vezető jobbikos Sas Zoltán kijelentette: a zárt ülésen megkérdezte, hogy a 444 által közölt levél hiteles-e,

„és senki nem cáfolta, hogy ez a levél valóban a korábbi főigazgató által került megírásra, és azt a Külügyminisztérium megkapta.”

Korábban kampányhazugságnak minősítette a kormány, nemrég bemutattuk, hogy Oroszország titkosszolgálatai kiterjedt kibertámadásokat hajtottak végre a magyar külügy ellen. Ezzel Szijjártó Pétert is szembesítettük, aki most már nem tagadott, egészen más taktikát választott.

link Forrás

Akkor, amikor a kormány kampányhazugságnak minősítette, hogy az orosz állam titkosszolgálatai feltörték a magyar külügyminisztérium informatikai rendszerét, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat látva a veszélyhelyzetet azonnali intézkedéseket hozott, többek közt létrejött egy „Kiber Munkacsoport” is, aminek az volt a feladata, hogy felvázoljon egy új, biztonságosabb rendszert.