„Mintha nem hitték volna el, hogy ellenzéket is lehet váltani”

• Nem így tervezte a kampányt a Fidesz: botrányokkal indult az év, osztogatni sincs miből, de még „egy nyamvadt benzinársapka sem maradt.”
• Nagy szerencséjük, hogy 2022 óta az ellenzékiek száma a fideszesekénél is gyorsabban apad. Így nyílt meg az út Magyar Péter előtt, aki „nem okozója, hanem következménye a DK válságának.”
• Június 9. után helyi szinten dől majd el, hogy 2026-ban tényleg a Tisza lesz-e a kihívója a Fidesznek. Annak a Fidesznek, ami az elmúlt hetekben magára talált, és ennek már három világos jelét látni.
• Interjú Lakner Zoltán politológussal.

Miben más ez a kampány mint az előzőek?

Olyan EP-választási kampány húsz éve biztos nem volt, ahol a Fidesz 50 százalék alatt maradt. Még négy hónapja is úgy tűnt, hogy ez a sorozat nem szakad meg, most viszont nagy eséllyel búcsút mondhatnak ennek a szériának. A fő kérdés az, hogy a veszteségük pontosan mekkora lesz. Nem vagyok biztos abban, hogy nagy beszakadásnak leszünk-e a tanúi.

Annyiból is más ez a kampány, hogy van egy új erő, amelyik dinamikusan növekszik. Ennyiben emlékeztet kicsit a 2009-es EP-választásokra, ahol a Jobbik és az LMP került fel hirtelen a térképre. Fontos különbség viszont, hogy akkor a Jobbik legalább két éve látható politikai formáció volt, ami aztán meglepetésre 15 százalék fölött teljesített. Ahhoz a teljesítményhez képest különösen figyelemre méltóak azok a számok, amiket a Tiszának ma mérnek, még ha ezek a mérések, hát hogy is mondjam, erősen szórnak is. Az emelkedő trend mindenesetre egyértelmű.

Érdemes leszögezni, hogy bár lesz látható vesztesége a kormányoldalnak, biztos drámai átrendeződés az ellenzéki oldalon várható – és ez az átrendeződés aligha fog megállni június 9-én.

Mik a párhuzamok a Jobbik 2009-es felfutása és a Tisza áradása között?

Az EP-választások hagyományosan alkalmasak a proteszthangulat kifejeződésére, és most sokrétű elégedetlenség készül szavazatokban formát ölteni. A többi választási szabállyal összevetve EP-választáson a legkönnyebb elindulnia bármely pártnak Magyarországon: 20 ezer ajánlás összegyűjtése szükséges, területi kötöttség nélkül, ami azért egy közepes szervezeti háttérrel befutható. Másrészt a választót sem nyomasztja a tét: nem kormányzóképességről kell dönteni, elég szimpátiáról.

A választás időpontja is érdekes annyiból, hogy miközben két évig ment az ellenzéki panaszáradat, hogy mennyire nem szép dolog egy napra rakni két ennyire eltérő jellegű választást, a lebonyolítás valójában nem feltétlenül előnyös a kormánypártoknak.

Az erőforrás-hiányos ellenzék számára előnyös ebben a helyzetben például az, ha egy évben elég egyszer mozgósítana a híveket. A Fidesz számára pedig ez a félidős választási szituáció, ami leginkább egy népszavazáshoz hasonlító politikai klímában zajlik majd, éppenséggel egyáltalán nem látszik kedvezőnek.

Ne zárjuk ki, hogy hirtelen fontos lett a Fidesz számára a fair és méltányos választási környezet, de vizsgáljunk meg más eshetőségeket is. Mi lehetett az oka, hogy Orbánék egyidejű választások mellett döntöttek?

Azért csak értenek ahhoz, hogyan hozzák nehéz helyzetbe az ellenfeleiket. Előre jelezhető volt például, hogy a részben többségi, részben listás helyzetet az ellenzék nehezen fogja tudni kezelni, és ezt látjuk is.

A helyzet emlékeztet a lengyel választási szituációhoz, ahol egyszerre van szejm választás és szenátusi választás, és ahol a szenátusi választáson együtt kellett működnie a három koalíciós pártnak, az alsóházban viszont versenyeztek egymással – aztán mégis kihozták mindkét pályán a többséget. Szóval ez sem lett volna szükségszerűen megugorhatatlan akadály. Legalább ennyire politikai ajánlattétel kérdése is.

A másik, amit fel tudok idézni, hogy amikor 2022 májusában erről döntött a Fidesz, még úgy gondolhatták, két év alatt csak ki tudják egyenesíteni a gazdaságot. Hát ez az, ami nem sikerült.

Nyilván nem az volt a terv, hogy egy forint kiosztása nélkül futnak neki ennek a két választásnak.

Egy nyamvadt benzinár-sapkánk sincs. Inkább az lehetett az elképzelés, hogy átzötyögnek az első egy-másfél éven, aztán kinövekedik magukat annyira, hogy legyen miből osztogatni egy keveset.

Valami már pislákol, megmozdultak a fogyasztói indexek, meg növöget a gazdaság, már legalább felfogható az infláció, de ettől még minden drága. Röviden, nem erre a helyzetre készült a Fidesz sem, és akkor ehhez jött még mindaz, ami idén februárban és azóta történt.

Nehéz lett volna baljósabb előjeleket felfesteni a Fidesz számára: gazdasági mélyrepülés, vezéráldozatok, botrány és identitásválság, népszerű dezertőr, felfokozott várakozás. Mégsem látszik összeomlás, és ilyen előzmények után egy mérsékeltebb kormánypárti eredmény is demoralizáló lehet az ellenzékre nézve. „Ha ilyen körülmények között sem lehet 40 százalék alá beszorítani a Fideszt, lehet-e egyáltalán?” – kérdezhetik majd.