Földcsuszamlás Pápua Új-Guineában: már nem számítanak több túlélőre

külföld
május 30., 09:34

Egy héttel a földcsuszamlás után már nem számítanak arra, hogy túlélőket találnak a romok alatt Pápua Új-Guineában. A hatóságok még mindig próbálják meghatározni a halálos áldozatok pontos számát: több százan, de akár kétezren is rekedhettek a romok és a sár alatt.

Kétségbeesett emberek próbálják kiásni a föld alól a társaikat.
photo_camera Kétségbeesett emberek próbálják kiásni a föld alól a társaikat. Fotó: MOHAMUD OMER/AFP

A Guardian azt írja, a földcsuszamlás helyszínére, ahol több mint száz házat temetett maga alá a sár, mentőcsapatok és nehézgépek érkeztek, hogy eltakarítsák a romokat és kiemeljék a halottakat.

Enga tartomány katasztrófavédelmi bizottságának elnöke, Sandis Tsaka a Reutersnek azt mondta, már nem számítanak arra, hogy a törmelékek alatt túlélőket találnának.

A Guardian azt írja, azért nem tudják meghatározni, hogy hányan rekedhettek a romok alatt, mert az utolsó hiteles népszámlálást 2000-ben végezték, aktuális adatok hiányában pedig a tisztviselők csak a hiányos választói nyilvántartásokra, illetve a helyi vezetők által elmondottakra támaszkodhatnak, hogy megbecsüljék a halálos áldozatok számát.

A helyiek szerint több mint kétezren halhattak meg, az ENSZ becslése szerint a halálos áldozatok száma körülbelül 670, egy helyi üzletember pedig, aki egyben egy volt tisztviselő is, a Reutersnek azt mondta, a halálos áldozatok száma inkább 160-ra tehető.

A földcsuszamlás a közeli patakokat is betemette, ezzel beszennyezte a falu elsődleges vízforrásait, ami az ENSZ szerint tömeges megbetegedésekhez vezethet.