A köztévében vitáztak az EP-listavezetők, miközben kint a Tisza-párt szimpatizánsai gyülekeztek

  • 2006 óta nem volt értelmezhető választási vita az országban, most mégis köztévés vitára gyűltek a pártok EP-listavezetői.
  • Az ellenzéki szereplők nagyja visszautasította az MTVA vitájának szabályait, és inkább arról akarnak beszélni, ami szerintük fontos.
  • Magyar Péter és a DK a vitának otthont adó Várkert Bazárhoz hívta a támogatóikat. A két tábor nagyon nem örült egymásnak, Magyar pedig megkérte a DK szimpatizánsokat, hogy tegyék el a zászlóikat.
89 poszt
Időrend
május 30., 22:01

Magyar befejezte a beszédét, a Kossuth-nótát éneklik a hívei

Bárki bármit is mond, egy hónap alatt létrejött egy csodálatos közösség Magyarországon, az egész Kárpát-medencében. Több ezer önkéntes segíti őket, de biztos abban, hogy a választáshoz közeledve egyre többen lesznek. De ne féljenek, ez a munka kifizetődő lesz, majd Petőfivel folytatta: alul a víznek árja, de azért a víz az úr. Ezután közös kézfogásra kérte a megjelenteket, a Karmelita fura urának, az MTVA vezetőjének és Rogán Antalnak üzent, majd a lépésről lépésre szlogennel zárt, amit a tömeg együtt skandált vele, ezután a Kossuth-nótát kezdték énekelni, amit korábban a Fidesz nagygyűlésein szoktunk meg.


május 30., 21:59

Magyar szerint már most egy másik országban élünk, hát még a választások után

„Hiszem azt, hogy igaza lesz Annának, annak a tíz éves szentesi kislánynak, aki olyan kedves volt, és olyan szeretetteli, hogy nekünk ajándékozta az első úszóérmet, egy aranyérmet (...), mert szerinte mi leszünk a bajnokok” – mondta Magyar Péter, miközben jelöltjei felsorakoztak mögötte. „Árad a Tisza” – skandálta közben a tömeg.

Reméli, hogy június 9-én megteszik az első lépést, hogy ezt az elmúlt 20 évet lezárhassák és elfelejtsék az országban. Szerinte bármi is lesz az eredmény, már most egy másik országban élünk. „Ez nektek köszönhető” – mondta a tömegnek, amely „nem félünk” skandálással válaszolt.

május 30., 21:55

Magyar: Voltunk már minden, és valószínűleg leszünk még sok minden

De ez a propaganda lényege, hazudnak reggel, hazudnak most is, minden hullámhosszon. A vitában is érződött minden riporteri megszólalásban, hogy propagandisták, mondja. De megmutatják, hogy lehet ezt másképp csinálni. Bármilyen vastag lesz a fal, bármilyen hosszú lesz a küzdelem, át fognak menni ezen a falon.

május 30., 21:53

Magyar Péter a vita után: Deutsch Tamás mesemondó

A vita után Magyar Péter a Várkert Bazár előtt azt mondta, egészen elképesztő volt Deutsch Tamást nézni vita közben. Sajnálja a fideszes szavazókat, mert Deutschnál csak alkalmasabb vezetőt választhattak volna erre a vitára. Köszöni Papp Dániel vezérigazgatónak a vita megszervezését, bár sajnálja, hogy nem találkozhatott vele. Nem tartja feladatának, hogy más ellenzéki pártokkal vitatkozzon, bár Deutschal vitatkozna, ha az hajlandó lenne a valódi vitára.

május 30., 21:53

Magyar Péter nem megy el az ATV-s vitára

Mert Deutsch sem megy, Magyar pedig nem az ellenzékkel akar vitatkozni. Aztán arról beszél, hogy 14 éve nem volt ilyen, mint most, hogy a NER elveszítette a kontrollt, küzdenek, mint disznó a jégen. Ismét elmondja, hogy június 8-án nagygyűlésük lesz, és arra buzdítja a követőit, hogy mindenkivel beszéljenek a következő egy hétben, családi étkezéseknél, buszokon, metróban, bárhol.

május 30., 21:49

Véget ért az úgynevezett vita

Ami a Fidesz által képviselt politikai vitakultúra szellemében vita nélkül, politikusi monológokból állt. A következő vita az ATV-n lesz szombaton, kérdés, hogy azon kik vesznek majd részt.

május 30., 21:47

Toroczkai: Mindenhol elszámoltatás lesz

Rendkívül fontos, hogy az Európai Ügyészséget csodaszerként reklámozza, közben nem nyomoz Ursula von der Leyen ellen, kezdi Toroczkai. Ha az új európai pártcsalád, az Afd-vel és a bolgár Újjászületéssel létrejön, mindenhol elszámoltatás lesz, EU-ban is, Magyarországon is. A bűnösöket megbüntetik.

május 30., 21:47

Tóth Imre: „És most időjárás Toroczkai Lászlóval”

Az MKKP sajnálja a legjobban, hogy ezt a vitát el kellett bohóckodni, mondta Tóth Imre. Szerinte az MTVA szorította őket olyan keretek közé, amelyek teljesen alkalmatlanok a vitára. Ezért sem jött el a listavezető Le Marietta, aki majd az ATV-re fog elmenni, ahol értelmesen tud majd beszélni. „És most időjárás Toroczkai Lászlóval” – fordult az utolsó másodpercekben Toroczkai felé.

május 30., 21:45

Magyar Péter: Múlt vagy jövő

A magyar emberek választhatják a Fidesz vagy a DK és a szatellit pártjaik képviselte múltat, vagy a Tisza pártot. A fideszes hazug propagandát, a fideszes korrupciót vagy a Tisza pártot, mondta Magyar, aki a lépésről lépésre, tégláról téglára szöveggel fejezte be a beszédét.

május 30., 21:44

Róna öt pontja

Róna elutasítja Orbán külpolitikáját, létrehozna egy rendszerszintű együttműködést az önkormányzatok és az EU között, felzárkóztatná a magyar béreket az EU-s szintre, írna egy új alkotmányt, és felkészítené az országot a klímaváltozás okozta kihívásokra.

május 30., 21:42

Donáth Anna a műsorvezetőt kérdezte Novák Katalin kegyelmi döntéséről

Donáth Anna azzal zárt, hogy felelevenítette a kegyelmi botrányt. Azt mondta, ma sem tudjuk, hogy Novák Katalin döntése volt-e vagy Orbán Viktortól kapta-e az utasítást. Azt mondta, szerencsére a műsort épp Volf-Nagy Tünde, Novák Katalin volt kommunikációs igazgatója, akit meg is kért arra, hogy oszlassa el a kételyeket.

május 30., 21:42

Deutsch Tamár az utolsó megszólalásban sem reagált semmire, Márki-Zay beszólt neki

A ma esti vitán is világossá vált, hogy a baloldal pártjai a béke ügyében sem számíthatnak. Senki nem tagadta, hogy külföldről finanszírozzák őket, és azért kapnak pénzt Sorostól, hogy háborúba vigyék Magyarországot.

Csád - szólt közbe kétszer is Márki-Zay Péter.

május 30., 21:41

Márki-Zay Péter: Mi szuverén Magyarországot szeretnénk, a Fidesz nem szuverén

Mi valódi keresztények valljuk hittel, hogy a jövő a béke embereié. Mi nemcsak a békét képviseljük, hanem szuverén Magyarországot szeretnénk. Aki kínai rendőrt hoz Magyarországra, aki az EU nélkül nem tud tanárokat kifizetni, az nem szuverén, aki magyar fiatalokat küld Csádba meghalni, az nem békepárti mondta Márki-Zay Péter. Szerinte a Mi Hazánk a Fidesz szövetségese és Toroczkai is az orosz érdekek embere.

május 30., 21:39

Pekárné: Méltatlanul kevés idő volt a vitára

Pekárné azt mondta, azért jöttek el, hogy felvillantsanak egy-egy képet arról, hogy milyen jövőt akarnak Magyarország számára. Szerinte ez most méltatlanul kevés idő volt, de szívesen vállalnak rendes vitát is.