Donáth Anna: „Orbán Viktor halállal, kínnal, erőszakkal fenyegeti meg az országot, mintha nem az ő közeli szövetségese indított volna háborút”

POLITIKA
június 02., 20:37

Ultrasúlyos, nyomasztó, őrjöngő kavalkádot álmodtak meg Orbán Viktor békebeszédének felvezetésére - írtuk frissiben a miniszterelnöki beszédet felvezető ún. kultúrműsorról. Donáth Anna szerint „elképesztő, hogy a hitvány, aljas, embertelen hazudozáshoz Orbán Viktor 6-8 éves gyereket rángat maga elé a színpadra, hogy ott rémdrámát játsszanak, és az arcai legyenek a háborús rettegtetésnek. Ez tényleg mindennek az alja. Úgy tűnik, a kegyelmi botrány után sem szállnak le a gyerekekről.”

A Momentum listavezetője szerint „Orbán Viktor halállal, kínnal, erőszakkal, szenvedéssel fenyegeti meg az országot, mintha nem az ő közeli szövetségese, Vlagyimir Putyin indított volna háborút. Mintha nem ő és a hozzá hasonló autokraták lennének azok, aki mást sem csinálnak, mint az erőre hivatkoznak, akik háborús pszichózist keltenek, akik fegyverkeznek, és imádnak katonákkal pózolni.”

A Békemenetről beszámoló Herczeg Márk kapásból azt tippelte, hogy a szintlépésnek tűnő műsor mögött a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila állhatott, és aztán Orbán TikTok-videójában fel is tűnt a rendező, a miniszterelnök unokáival egyetemben.

Aki megnézné a műsort, az alant megteheti, tényleg kordokumentumnak tűnik:

link Forrás