Mire utal Rogán Antal, amikor azt mondja, hogy a bevallott jövedelme „nem kevés”?

PÉNZ
június 03., 10:25

Eseménydús hétvégéje volt Rogán Antalnak, hiszen a szombati Békemenet után egyből London felé vette az irányt családjával, hogy a helyszínen nézzék meg a BL-döntőt. Kollégáinknak pedig kétszer is sikerült szóra bírnia a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, egyszer a Mandarin Oriental Hyde Park Hotel előtt – ahol az elnöki lakosztályt foglalta le magának –, majd másnap a Hyde Parkban is összefutottak vele.

Itt nyilatkozott a londoni kiruccanás költségeiről is, mellyel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg: „A bevallott jövedelmem, amivel rendelkezem, az azért nem kevés”.

link Forrás

És valóban, a propagandaminiszter bevallott jövedelme a NER-en belül is kiemelkedő.

Összesítésünk szerint Rogán tavaly (teljes körűen erről az évről vannak információk) valamivel több mint 258 millió forintot keresett.

Ez úgy jön össze, hogy

  • képviselőként 17,8 millió forintért végezte a munkáját, (ez havi 1,5 millió forint)
  • miniszterként 36,2 millió forintért dolgozott, (valamivel több mint havi 3 millió forintért)
  • találmányhasznosítási díjként pedig havi 17 milliót, vagyis összesen 204 millió forintot kapott a Mobilsign Kft.-től.

Rogán így havonta az országos átlagbér közel 38-szorosáért dolgozik, 21,5 millió forintért.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Rogán meggazdagodásában óriási szerepet játszik a találmányhasznosítási díj, hiszen 2017 óta 1,3 milliárd forintot jelentett be a vagyonnyilatkozataiban. A történet meglehetősen abszurd, hiszen volt olyan év, amikor a Mobilsign Kft. a teljes bevételének 54 százalékát kifizette Rogánnak úgy, hogy rajta kívül még két feltalálónak is köszönhető az elektronikus aláírás szabadalma. Annyi pénz azonban nincs a cégben, hogy mindhárom feltaláló ugyanakkora összegben részesüljön, mint a miniszter. Ráadásul még a cég tulajdonosa, Csik Balázs sem jár ilyen jól, hiszen 2018-tól kezdve tulajdonosként mindössze 223 millió forintot vett fel osztalékként, ami ötöde a miniszternek juttatott összegnek. A jól jövedelmező üzletről és valójában egészen érthetetlen történetről még többet olvashatsz ebben és ebben a cikkünkben.

Négy nap alatt megvan az elnöki lakosztály

Rogán Antal tavaly tehát bruttó 258 millió forintért végezte el feladatait, és nem sokkal marad el ettől a ténylegesen hazavitt összeg sem. A politikai felsővezetők esetében a kormány oldalán megosztják a személyi jövedelemadó-bevallásból nyilvános adatokat, vagyis az adóalapot és az adó összegét. A 2022-es dokumentum szerint Rogán bruttó jövedelmének 15 százalékát fizeti be az államkasszába, amire rájön a 18,5 százalék tb, ezzel számolva

tavaly nettó 171,6 millió forintot keresett, ami havi 14,3 milliós jövedelmet jelent. Munkanaponként 683 665 forintot, munkaóránként pedig 85 458 forintot jelent.

A Mandarin Oriental Hyde Park Hotel elnöki lakosztálya listaáron 3,5 millió forint, amit Rogán tavalyi jövedelme alapján 5 munkanap alatt megkeres. Sőt, az idén ez valamivel kevesebb is, hiszen bár a miniszteri fizetéseken idén nem emelt Orbán Viktor, a képviselői fizetés a törvény alapján mindig az előző évi országos bruttó átlagbér növekedésével megegyező mértékben emelkedett. Ez havi plusz 220 ezer forintot jelentett.

A teljes londoni kiruccanás költségét már sokkal nehezebben lehet megbecsülni, már csak azért is, mert nem tudni, Rogánék milyen jegyeket szereztek a BL-döntőre. Míg az első kategóriás jegyek átszámítva közel 280 ezer forintba kerültek fejenként, a VIP-jegyek ára 2,2 millió forinttól kezdődött. Mivel a miniszter feleségével és két gyermekével ment ki Londonba, a Bajnokok Ligája döntőjére szóló jegyekért 1,1 milliótól 8,8 millióig terjedő összeget is fizethetett Rogán Antal.