1,88 százalék: rekordmagas részvétellel indult a választás

belföld
június 09., 08:06

Reggel 7 óráig 148 427-en jelent meg a szavazáson, ami 1,88 százalékos részvételt jelent. Ennél magasabb még sosem volt a választói aktivitás ebben az időszakban önkormányzati vagy EP-választáson.

link Forrás

Ez az ötödik magyarországi EP-választás. Az eddigi legmagasabb részvétel reggel 7-kor a legutóbbin volt 1,48 százalékkal, a legalacsonyabb az elsőn: 2004-ben a választásra jogosultak 0,9 százaléka szavazott az első órában.

Önkormányzati választásokon kisebb a szórás: 1998 óta az 1,12 százalékos reggeli részvétel volt a legmagasabb, ennyien mentek el 2006-ban és 2019-ben, míg a 0,92 százalékos 2002-es a legalacsonyabb. (Itt az 1990-es és 1994-es választást nem néztük, mert akkor csak három napközbeni részvételi jelentés volt, így az nem összevethető az azóta érvényes adatközléssel.)

Megyei bontásban nézve Tolnában volt a legmagasabb a részvétel, itt 2,47 százaléknyian leszavaztak már. A másik véglet Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1,53 százalékkal. Budapesten 1,62 százalékos volt a részvétel.

Kiemelt videóink