Orbán Magyar Péterről: Bonyolította az életünket

  • Rekordmagas volt a részvétel az önkormányzati és az EP-választáson.
  • Karácsony Gergely 324 szavazattal többet kapott, mint Vitézy Dávid.
  • Sosem volt még ennyi érvénytelen szavazat főpolgármester-választáson.
  • Hatalmas sikert ért el Magyar Péter és a Tisza Párt.
  • Tizenhat településen van szavazategyenlőség.
  • Hadházy Ákos szerint a lényeg nem változott.
292 poszt
Időrend
június 10., 21:43

Intenzív két nap után búcsúzik a választási percről percre közvetítésünk

Köszönjük az eddigi figyelmet, ezt a hírfolyamot most lezárjuk, de természetesen a 444-en továbbra is bőven foglalkozunk majd a belpolitikai fejleményekkel, érdemes lesz követni minket.

június 10., 20:49

Magyar Péter két perc után kisétált az ATV stúdiójából

Magyar Péter volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége, de nem tartott sokáig az interjú, a Tisza Párt alelnöke ugyanis körülbelül két perc után otthagyta a stúdiót. Az eset videón:

link Forrás

Magyar vasárnap, a választás után az ATV-t is említette, mint propaganda sajtó, most a Facebookon posztolt, hogy szerinte az ATV-nél még a HírTV is jobb, „mert ott legalább nem hazudják azt, hogy függetlenek”.

Rónai Egon azzal kezdte, hogy átadott Magyarnak egy mappát, mivel elmondása szerint a Tisza politikusa korábban azért kritizálta az ATV-t, mert sokáig nem hívták meg élő műsorba a csatornára, és a mappában Rónai szerint a meghívások vannak. Magyar szerint ugyanakkor március 28-a és május 3-a között egyszer sem hívták, utána igen. A politikus ezután az ATV tulajdonosát, Németh Sándort hozta szóba, majd megkérdezte, van-e kérdés, amiért behívták, mire Rónai azt mondta, hogy ezt az "áldatlan kutyakomédiát hagyjuk abba, hogy üzenget nekünk", mire Magyar kevéssel később kisétált az adásból.

A felvétel után Magyar posztolt az oldalára is a történtekről, többek között azt írva, hogy "a műsorvezető, nyilván Németh Sándor csatornatulajdonos, a HIT Gyülekezete vezetője és a Fidesz megbízható kiszolgálója (és fiának, aki a csatorna igazgatója) utasítására valótlanságokat állított, többek között arról, hogy engem hányszor hívtak meg az ATV-be. Pontosan tudom, hogy egy hónapig nem hívtak, mivel az összes sms megvan a telefonomban."

június 10., 20:02

„Megmondom nektek, milyen lesz a tél: soha nem múló, életfogytig tartó”

8 perces vígjátékkal üdvözöltük a Fidesz zsinórban 13. fölényes választási győzelmét:

link Forrás
június 10., 19:18

A köztévének adott interjút Orbán, és többek között arról beszélt, hogy Magyar Péter megjelenése bonyolította az életüket

megbonyolította az életüket, de ez eleve egy bonyolult választás volt, mert EP- és önkormányzati választás volt egyszerre. Orbán azt mondta, le kellett győzniük a régi és az új ellenzéket is, és ezt meg is tették, amit így, hogy nem egy egységes ellenzéket, hanem két különböző ellenzéket kellett legyőzniük, különösen nagyra tart.

A cikk folytatódik

június 10., 18:42

Németh Szilárd Orbánt belerángatva magyarázná a rettenetes csepeli eredményt

A Fidesz alelnöke igyekszik megmagyarázni a rettenetes eredményt, és ebbe a miniszterelnököt is belerángatja. Szavai alapján Csepelen a szavazók 90 százaléka mondott nemet a békepárti egységre.

A cikk folytatódik

június 10., 18:39

Budapesten már nem számítottak annyit az ellenzéki kavarások

Hiába indultak rá ellenzéki jelöltek az ellenzéki jelöltekre, ez talán csak egyetlen kerületben számított. A Tisza-párt váratlanul felbukkanó vattajelöltjei sem döntöttek el polgármesteri posztot.

A cikk folytatódik

június 10., 18:38

Hogy mire érdemes figyelni a következő napokban?

Mit csinál most például a fővárosi közgyűlésben a Tisza, és egyáltalán hol tetőzik a párt népszerűsége? Milyen mozgások lesznek a Fideszben, a kormányban ahol máris lemondott egy miniszter, és a megszűnés szélére került kisebb ellenzéki pártokban?


A cikk folytatódik

június 10., 18:08

Karácsony: Budapest köztársaság, és nem lesz belőle részvénytársaság

„Budapest szabad, zöld és szolidáris város, és az is marad” – írta ki Facebookra Karácsony Gergely, aki minden bizonnyal marad Budapest főpolgármestere. Azt írja, a győzelem azoké, „akik nem engedték magukat becsapni”, „akik nem engedik, hogy megtörjék Budapest gerincét” és „akik ragaszkodnak a szabadsághoz, a demokráciához, a sokszínűséghez, az elfogadáshoz, az autonómiához”.

photo_camera Fotó: Kristóf Balázs/444

„Budapest újkori történetének talán legnehezebb öt éve után, a lejáratásomra költött tízmilliárdok és az ellehetetlenítésem miatt a várostól elvett százmilliárdok után, a ránk küldött propaganda és titkosszolgálat után, a szavazók becsapását célzó fideszes kampányterv után több szavazatot kaptam, mint 2019-ben, sőt, az összes választókorú budapestire vetítve többen szavaztak rám, mint bármelyik főpolgármesterre az elmúlt harminc évben.” Azt írja, az új Fővárosi Közgyűlés nyugodt működtetése azt a képességet igényli, amit ő a legnagyobb politikusi erények közé sorol: „az együttműködés képességét. Velem csak az nem tud együttműködni, aki nem akar. És az, aki a NER érdekeit, vagy magánérdekeket a közérdek elé helyez”.

Zárásképpen azt írja, „minden adott ahhoz, hogy közösen végrehajtsuk azt a programot, amivel megerősítjük a város ellenállóképességét a klímaváltozással és a lakhatási válsággal szemben, amivel zöldebbé, egészségesebbé tesszük ezt a várost, amivel jövőt adunk Budapestnek. Azt a programot, amire tegnap felhatalmazást kaptam”.