A Jobbik elnöke azért nem mond le, mert „megváltoztak a körülmények”

POLITIKA
június 10., 14:47

Teljes tisztújítást tart a Jobbik-Konzervatívok a választások eredményét értékelve, ez azonban nem jelenti azt, hogy a párt elnöke, Gyöngyösi Márton távozna az elnöki posztról, írja a 24.hu. A párt a lehető legkorábbi időpontra írja ki az elnökség teljes tisztújítását, hogy a tagok olyan vezetőket választhassanak, akik segíthetik a párt újjáéledését és sikeressé tételét.

photo_camera Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Gyöngyösi tavaly márciusban a Magyar Hangnak azt mondta, hogy lemond a pártelnökségről, ha a Jobbiknak nem sikerül az európai parlamenti választáson képviselőt juttatnia Brüsszelbe. Ez nem sikerült, sőt, a szavazatok csak egy százalékát szerezték meg. A pártelnök a 24.hu kérdésére azt mondta: „Megváltoztak a körülmények, olyan folyamatok indultak be, amelyekkel nem lehetett számolni”. De június végén úgyis tisztújítás lesz, „a párt akkor el fogja dönteni, hogy kellek-e, vagy nem”. Gyöngyösi szerint több riválisa is lesz az elnöki posztért vívott küzdelemben. Az EP-választáson elért egy százalékos eredményről a pártelnök azt mondta, csalódás az eredmény, még akkor is, ha az induló pártok középmezőnyében végeztek.

Kiemelt videóink