Belebukott a polgármester, hogy 14 milliós kárt okozott a településnek

POLITIKA
június 10., 13:04

A három független jelölt közül a szavazatok 45,81 százalékával Szakályné Haba Ildikó lett a Somogy vármegyei Tengőd polgármestere a lakosok által nem túlzottan kedvelt Lakos János helyett, aki 42,86 százalékot szerzett.

2019-ben még fölényesen nyert Lakos, a választók 58,33 százaléka szavazott rá, az azóta eltelt időben azonban nem volt makulátlan a ciklusa.

Lakos János még 2020-ban áron alul, mindössze 5,9 millió forintért adta el a volt szovjet laktanyához tartozó erdős területet a fiának és a lányának. Ezzel 14 millió forintos kárt okozott a településnek, a szakértői vélemény szerint ugyanis 20 millió forintos értéket képvisel a terület. Az adásvételt a Pécsi Ítélőtábla tavaly semmissé nyilvánította, Lakost az ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja.

A 400 fős településen nem a legjobb Lakos híre, minthogy polgármestersége első éveiben megszüntette az önálló polgármesteri hivatalt, bezárta az általános iskola elsőre felső, majd alsó tagozatát is, az épületet bérbe adták.

Kiemelt videóink