Hét év után elbontják a sosem használt beléptetőkapukat a Deák téri metrónál

Budapest
június 28., 12:42

A BKK még 2017-ben adta át azokat a beléptetőkapukat 2-es metró Deák Ferenc téri megállójánál, amiket az elektronikus jegyekkel lehet volna használni. 2018-ra ígérték a kapuk részleges beüzemelését, ebből aztán nem lett semmi, a rendszert azóta sem használták.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken bejelentette, hogy 7 év után elbontják a beléptetőkapukat. A közlemény szerint a budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósítása céljából 2017-ben létesített kapuk eltávolítása várhatóan 3 hetet vesz igénybe. A munkálatok ideje alatt a gyalogosok zavartalanul használhatják a Sütő utcai kijáratot.

A Budapesti Közlekedési Központ elektronikus jegyrendszeréhez kapcsolódó beléptetőkapuk a Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratánál Budapesten 2017. augusztus 30-án.
photo_camera A Budapesti Közlekedési Központ elektronikus jegyrendszeréhez kapcsolódó beléptetőkapuk a Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratánál Budapesten 2017. augusztus 30-án. Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

A Tarlós István-féle városvezetés tagadta, hogy gond lenne a projekttel, de 2018 novemberében végül a BKK felmondta a szállító szerződést. A fideszes főpolgármester menesztette a BKK vezérigazgatóját, Dabóczi Kálmánt, de ragaszkodott ahhoz, hogy a fővárost nem érte anyagi kár. Ehhez képest a BKK korábban közölt számviteli nyilvántartásai szerint a projektre 9,823 milliárd forintot költöttek amiből a végére 585 millió forintnyi hasznosítható elem maradt, ezek az S&B által leszállított kettő szerverpark hardver- és szoftverelemei.

Idén márciusban tíz év után pont került az elbukott budapesti e-jegyrendszer körüli ügy végére. A Nemzetközi Választottbíróság ítélete nyomán 5 950 000 euró összeget fizetett a BKK-nak a német Scheidt & Bachmann cég, amiért olyan szerződésszegést követett el, amely miatt a BKK jogszerűen mondta fel a 2014-ben aláírt vállalkozási szerződést” - írta a BKK. Az e-jegyrendszer választottbírósági perének eredményeként sikerült a BKK korábbi vezetése által kifizetett összeget részlegesen visszaszerezni, az összeg a fővárosi közösségi közlekedés céljaira használható fel.

A bontási munkák nagy része a metró éjszakai üzemszünete alatt történik majd. A leszerelt kapuk másra nem használhatók, ezért a társaság a vonatkozó szabályok figyelembevétele mellett hulladékként kezeli azokat. (MTI)

Kiemelt videóink