Megkezdi a kiemelt beruházásokról szóló népszavazáshoz szükséges aláírások gyűjtését az LMP

POLITIKA
július 10., 12:06

Szerdától elkezdődhet az aláírásgyűjtés a kiemelt beruházásokról szóló törvényi szabályozás ellen - jelentette be az LMP frakcióvezető-helyettese a Nemzeti Választási Iroda előtt. Miután átvette az aláírásgyűjtő íveket, Csárdi Antal elmondta, hogy a pártnak az elkövetkező négy hónapban kétszázezer érvényes aláírást kell összegyűjtenie ahhoz, hogy a népszavazás megtartható legyen.

A népszavazás, amivel „a visszaélés törvényét” szüntetnék meg, nem pártügy, hanem nemzeti ügy, ezért számítanak a többi párt és a civilek segítségére is az aláírásgyűjtésben,

tette hozzá. Csárdi felidézte: a Balaton-part, a Fertő tó beépítése és az akkumulátorgyárak létesítése egyaránt ennek a törvénycikknek a segítségével vált felgyorsíthatóvá és tudtak az illetékesek az állampolgárok megkerülésével olyan döntéseket hozni, amelyek az alapvető szabályokat figyelmen kívül hagyták.