92 éves korában meghalt Alice Munro kanadai írónő
május 14., 18:57
Az elnyomott nőkről író Alice Munronak tudomása volt arról, hogy a férje molesztálta a lányát, mégis vele maradt
Alice Munro, a kanadai Nobel-díjas író májusban halt meg, a napokban viszont a lánya előállt egy olyan sötét családi titokkal, ami után már nehéz lesz ugyanúgy olvasni a szerző könyveit, mint előtte. Munro legkisebb lányát, Andrea Skinnert kilencéves korában zaklatta szexuálisan a mostohaapja, Alice Munro élettársa. Amikor évekkel később Skinner ezt elmondta az anyjának, Alice Munro a lehető legrosszabb módon reagált, majd úgy döntött, együtt marad a férfival.
Bemászott mellé az ágyba
Alice Munro a valaha élt egyik legsikeresebb novellaíró, elsősorban nőknek szóló könyveit a világ szinte minden pontját kiadták, Magyarországon is. Munro 1931-ben született az Ontario tartományban lévő Winghamben, Kanadában. Első novellája 1950-ben, első kötete pedig 1968-ban jelent meg, élete végéig publikált. Rövid történetei az emberi bonyolultságról, érzelmekről szólnak.
Munro 1974-ben vált el akkori férjétől, Jim Munrotól, akitől három gyereke született. 1976-ban feleségül ment Gerald Fremlinhez, egy geográfushoz, akivel 20 évvel korábban, a főiskolán ismerkedett meg. Egy 2004-es Times interjúban Munro arról mesélt, hogy első látásra szeretett bele Fremlinbe, aki élete szerelme volt.
Alice korábbi férjével a válás után abban állapodott meg, hogy megosztják a felügyeleti jogot legkisebb lányuk, Andrea fölött. Ennek értelmében Andrea az apjával és annak új feleségével lakott iskolaidő alatt, a nyarakat viszont anyjával és Fremlinnel töltötte vidéken.
Az 1976 nyarán történt szexuális bántalmazásról Andrea Skinner egy esszében írt, ami a Toronto Starban jelent meg egy cikkel együtt. Az esszé úgy kezdődik:
„1976-ban meglátogattam édesanyámat, Alice Munrot, aki a nyáron Clintonban lakott. Egy éjszaka, amíg ő távol volt, a férje, a mostohaapám, Gerald Fremlin bemászott az ágyba, ahol aludtam, és szexuálisan bántalmazott. Kilenc éves voltam.”
Andrea nem részletezte magát az abúzust, azt viszont igen, hogy az milyen hatással volt az életére. A bántalmazás előtt egy aktív, kíváncsi, boldog gyerek volt, a következő reggelen viszont olyan migrénje lett életében először, hogy nem tudott kikelni az ágyból. A migrén aztán egész életében megmaradt, krónikussá vált.
Andrea az eset után haza akart menni az apjához, és amikor végre erre sor került, a mostohaapja vitte ki a reptérre.
„A kocsiban megkért, hogy játsszunk egy „mutasd meg” játékot. Amikor nemet mondtam, rávett, hogy meséljek neki a "szexuális életemről", és részleteket kért az ártatlan játékokról, amelyeket más gyerekekkel játszottam. Aztán ő mesélt nekem a saját szexuális életéről” - írja.
Miután Andrea hazatért az apjához, először a mostohatestvérének mondta el, hogy mi történt vele, próbált belőle viccet csinált. A testvére viszont nem nevetett, azt javasolta azonnal mondják el Andrea mostohaanyjának. Így is tettek, a nő pedig elmondta Andrea apjának. Jim Munro viszont úgy döntött, nem szól erről a volt feleségének. Andrea Skinner azt írja az esszében, hogy először megkönnyebbült, hogy az anyja nem fog tudomást szerezni a dologról, mert azt gondolta, hogy az anyja őt fogja okolni és lehet, hogy bele is hal.
Ennek ellenére Andrea azt gondolta, mivel az apja sem tett semmit, ezért már nem bízhat benne, így egyik szülőjénél sem érezte magát többé otthon. A következő években viszont továbbra is minden nyarat az anyjánál és mostohaapjánál töltötte vidéken.
„Amikor kettesben voltam Fremlinnel, kéjes vicceket mesélt, autózás közben mutogatta magát, mesélt a környékbeli kislányokról, akik tetszettek neki, és leírta anyám szexuális igényeit. Akkoriban még nem tudtam, hogy ez bántalmazás. Azt hittem, hogy jó munkát végzek a bántalmazás megelőzésében azzal, hogy elfordítom a tekintetem és nem veszek tudomást a történeteiről.”
Andrea Skinner 11 éves korában, két évvel a bántalmazás után, Fremlin egy korábbi barátja elmondta Alice Munronak, hogy a férje mutogatta magát a 14 éves lányuknak. Amikor Munro számon kérte a férfit, az mindent tagadott, amikor pedig Andreára terelődött a szó, Fremlin azzal nyugtatta meg az írónőt, hogy a lánya „nem az esete”.
Mi több Fremlin azzal védekezett, hogy a múltban más kultúrákban nem voltak ilyen prűdek az emberek, és normálisnak gondolták, ha felnőtt emberek gyerekekkel szexelnek. Erre Alice Munro nem reagált semmit. Andrea pedig a padlóra szegezte a tekintetét, attól félt, az anyja meglátja, hogy elvörösödött.
Andrea tinédzser korára már bulimiával, álmatlansággal és migrénes rohamokkal küzdött. A középiskolában éltanuló volt, de az egyetem alatt annyira elhatalmasodott rajta a bulimia, hogy otthagyta az egyetemet és feladta az álmát, hogy külföldön dolgozzon. 25 éves korára teljesen kilátástalan lett az élete.
„Egy nap, ebben az időszakban, amikor anyámat látogattam meg, mesélt nekem egy novelláról, amit épp akkor olvasott. A műben egy lány öngyilkos lesz, miután a mostohaapja szexuálisan bántalmazza. »Miért nem mondta el az anyjának?« - kérdezte tőlem. Egy hónappal később, a történetre adott reakcióján felbuzdulva, írtam neki egy levelet, amelyben végre elmondtam neki, mi történt velem. Mint kiderült, annak ellenére, hogy egy kitalált szereplővel szimpatizált, anyám nem érzett hasonlót irántam. Pontosan úgy reagált, ahogyan attól tartottam, hogy reagálni fog, mintha egy hűtlenségről értesült volna.”
Alice Munro ezután felhívta a másik lányát és közölte vele, hogy elhagyja Fremlint és ideiglenesen odaköltözik hozzá. Amikor Andrea meglátogatta ott őt, megdöbbent azon, hogy az anyja magát sajnáltatja. Azt gondolta, a gyerekei apja, Jim Munro azért hallgatott a történtekről, hogy ezzel őt alázza meg. Ezután úgy beszélt más gyerekekről, akikkel Fremlin "barátságot kötött", hogy úgy állította be magát, mint akit elárultak.
Amikor Andrea próbálta magára terelni a szót, hogy neki milyen sérüléseket okozott a mostohaapja, Munro letudta azzal, hogy „de hát olyan boldog gyerek voltál”. De Fremlin se hagyta magát.
Fremlin azt mondta, megöli Andreát, ha elmegy a rendőrségre, és levelet írt a család többi tagjának, amiben Andreát hibáztatja az abúzusért. A kilencéves Andreát "otthonrombolónak" nevezte, és azt mondta, hogy a család nem avatkozott közbe, ami azt sugallta, hogy egyetértenek vele.
Fremlin története szerint Andrea volt az, aki betört a hálószobájába, hogy szexuális kalandot éljen át. Egy ponton Nabokov brutális regényének, a Lolita férfi főszereplőjéhez hasonlította magát, amiben a szexuális visszaéléseket elszenvedő kislányt, Lolitát, Skinnerhez hasonlította úgy mint gaz csábítót. Egyben azzal is fenyegetőzött, hogy ha kitudódik, akkor olyan képeket fog publikálni, amik „nagyon beszédesek”, például amikor Andrea az ő alsógatyáját viseli. Amikor a képek készültek, Andrea 11 éves volt.
Mindennek ellenére Alice Munro visszament Fremlinhez, és egészen a 2013-as haláláig vele maradt. Munro ezt azzal indokolta, hogy „túl későn” szerzett tudomást a történtekről, már túlságosan szerette a férfit, és hogy a nőgyűlölő kultúra a hibás, ha Andrea elvárja tőle, hogy megtagadja a saját szükségleteit, áldozatot hozzon a gyerekeiért, és ő szenvedjen a férfiak hibái miatt. Hajthatatlan volt abban, hogy bármi is történt Andrea és Fremlin között, az nem az ő dolga.
A következő tíz évben a család úgy tett, mintha semmi se történt volna, eközben Andrea terápiára járt, ahol rájött arra, hogy a történtekért nem ő a hibás. Időközben neki is lett saját családja, és amikor megszülettek a saját gyerekei, úgy döntött, mostohaapját nem engedi a közelükbe. Munro ilyenkor arra panaszkodott, hogy neki olyan nehézkes a férfi nélkül eljutni a lányához, mivel nem tud vezetni.
Amikor Andrea 38 éves volt, olvasott egy interjút, amit az anyja adott a New York Timesnak. Ebben Munro Fremlint dicsőítette, és arról is beszélt, hogy a férfi mennyire szoros kapcsolatban volt a gyerekeivel. Ez annyira felbőszítette Andreát, hogy úgy döntött, komolyabb lépéseket tesz az ügyben: feljelentést tett a rendőrség az a levél alapján, amit Fremlin a családnak írt, amiben elismerte a szexuális bántalmazást. Az évek során egyébként többször meg akarta semmisíteni ezt a levelet, de a nővére szerencsére nem hagyta.
2005-ben, négy hónappal az anyja interjúja után a rendőrség letartóztatta Fremlint szeméremsértés miatt, amit Andrea ellen követett el 1976-ban. Tárgyalásra végül nem került sor, mert Fremlin bűnösnek vallotta magát, két év próbaidőre bocsátották és a bíróság utasította, hogy kerüljön minden olyan helyzetet, ahol 14 év alatti gyerekekkel tudna érintkezni. Andrea elégedett volt az ítélettel, mert azt gondolta, Fremlin már annyira öreg, hogy nem árthat senkinek.
„Amit én akartam, az az igazság valamiféle rögzítése volt, valami nyilvános bizonyíték arra, hogy nem érdemeltem meg, ami velem történt. Azt is akartam, hogy ez a történet, az én történetem, része legyen azoknak a történeteknek, amelyeket az emberek az anyámról mesélnek. Soha többé nem akartam olyan interjút, életrajzot vagy eseményt látni, amely nem küzdött volna meg a velem történtek valóságával, és azzal a ténnyel, hogy anyám, szembesülve a történtek igazságával, úgy döntött, hogy a bántalmazómmal marad, és megvédi őt.”
Csakhogy sajnos nem így lett, a történet továbbra sem került napvilágra.
Andrea hiába próbált a családdal beszélni erről, felesleges volt, ezért inkább a saját terápiájára koncentrált. 2014-ben viszont a testvérei megkeresték azzal, hogy ők és Andrea mostohaanyja részt vettek egy olyan programon, ahol gyerekabúzus áldozatainak segítenek túllépni a történteken, és ott megértették, mi történt vele.
Andrea viszont sosem békült ki az édesanyjával. Esszéjét pedig azért publikálta, mert azt gondolta, a gyerekeket túl gyakran hallgattatják el, ez az ő esetében ez Munro hírneve miatt történt.
A könyveiben is molesztáló férfiakról ír
Az esszé megjelenése után több cikk született arról a világsajtóban, hogy mindez új megvilágításba helyezi Munro néhány könyvét. Ugyanis Munro könyveinek egy nagy részében olyan nők a főszereplők, akiket elnyom, elhallgattat és bántalmaz egy szadista férfi.
Műveiben gyakran megemlékezett arról is, hogy az 1930-as években nőtt fel egy kanadai kisvárosban, ahol a lányokat arra nevelték, hogy elégedjenek meg azzal a kisszerű élettel, amit nekik szánt a sors. Azt, hogy a saját lányával ennek ellenére miért bánt így, és hogy ezzel nem csak a lányát, de olvasóit is elárulta-e, már sosem fogjuk megtudni. Bár Andrea Skinner szerint az a kérdés is nyitva maradt, hogy az anyja érdektelenségében egyáltalán felfogta-e mi történt vele, a történetekből, amik felbukkannak a könyveiben, nagyon is úgy tűnik, hogy erősen foglalkoztatta a gondolat.
A szex, a szexuális kényszer és az, ahogyan a brutális férfiak hatalmukat kihasználva elhallgattatják a nőket, visszatérő témák a munkáiban. Mindössze két évvel azután, hogy Fremlin bántalmazta a 9 éves Andreát, Munro kiadta a Vadhattyúk című novellát, amelyben egy férfi a vonaton fogdos egy főiskolás diáklányt, miközben a diáklány, Rose úgy tesz, mintha aludna.
A történet szerint Rose elborzad, amikor a szomszédja kezét a lábán érzi, de képtelen visszautasítani, zavarba jön a gondolattól. Rose nem mer ellenkezni, mert biztos volt benne, hogy a férfi nem vesz róla tudomást. A főiskolás lányban azonban nemcsak a szégyenérzet jelenik meg, hanem a kíváncsiság is, a vágy, hogy megtudja, mi történik, ha nem tesz semmit. És végül ott van maga a kéjvágy, „a ravasz bujaság”, amely egyszerre teszi őt „áldozattá és bűnrészessé”.
1993-ban, egy évvel azután, hogy Andrea elmondta anyjának a vele történteket, Munro megírta a Vandálok című novelláját, aminek középpontjában egy olyan nő, Bea áll, aki egy pedofil férfival jár. Az alfahímként feltüntetett férfi, Lander ugyanis rendszeresen időt tölt a két, elhanyagolt szomszéd gyerekkel, az egyiküket pedig titokban molesztálja. A kislány abban bízik, hogy a gyenge akaratú, naiv nő majd valahogy megóvja őt a férfitól. Bea azonban képtelen erre, és megbocsát Landernek. Később a kislány bosszút áll a férfin és Beán is.
Andrea Skinner esszéjének megjelenése után az is kiderült, hogy Munro nem tartotta teljesen magában a családi titkot. Robert Thacker akadémikus a Washington Postnak beszélt arról, hogy amikor Alice Munroról írt életrajzi könyvet 2008-ban, Munro elárulta neki interjún kívül, hogy mit csinált a férje a lányával. Thacker nem részletezte, hogy pontosan hogy zajlott a beszélgetés, de Munro elmondta, hogy Andrea 25 éves korában elmesélte neki, Fremlin bántalmazta, ami után ő egy időre ott is hagyta a férfit, de aztán visszament hozzá.
Thacker nem mert kérdéseket feltenni, de elmondása szerint Munro le volt sújtva. Thacker szerint teljesen egyértelmű volt, hogy Munro a saját életéből merítette a Vandálok című novelláját. Az író úgy tudja, más kollégák is tudtak arról, hogy Munro milyen sötét terhet cipelt, de nem nevezte meg ezeket a kollégákat. Az viszont eldöntötte, hogy ha a történet napvilágra kerül, akkor megerősíti a sajtóban.