Ukrajnának segítenek életben maradni a nyugati fegyverek, de önmagukban a győzelemhez nem elegendőek

Mint az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban minden, a nyugati fegyverek hatékonysága is egy olyan terület, amit a kezdetektől fogva viták öveznek. Egyesek szerint igazi csodafegyverek, míg mások szerint hasznavehetetlen ócskavasak, de a skála két vége között számtalan más vélemény található, kis túlzással ez is egy olyan terület, amiről mindenkinek határozott véleménye van.

Ebben az írásban megpróbálok átfogó képet alkotni arról, hogy az Ukrajnába küldött nyugati fegyverek milyen hatással voltak és vannak most is a háború menetére. Mivel a háború eltérő időszakaiban eltérő típusú és célú fegyverek érkeztek, ezért célszerű legalább kategóriánkként elkülönítve megvizsgálni őket.

Kézi fegyverek

Sokan elfelejtik manapság, hogy az ukránokat még a Trump-adminisztráció kezdte ellátni modern fegyverekkel, pedig ez a helyzet. Akkoriban még csak szigorúan védelmi célú fegyvereket adtak át, így Javelin és hasonló, modern, nagy pontosságú és nagy hatékonyságú kézi páncéltörő fegyverek érkeztek Ukrajnába, a háborút saját (és a magyar kormány) értékelése szerint egy nap alatt leállítani képes Trump kormányától. Később, közvetlenül a háború előtt és az eszkaláció után még számos más ország adott modern kézi páncéltörő fegyvereket Ukrajnának (pl. többek közt a britek NLAW-t, az USA AT-4-t, a németek és a hollandok Panzerfaust 3-t).

Ezek a fegyverek kulcsszerepet játszottak az orosz invázió kezdeti megállításában. A Kijev és Harkiv körüli csatákban több száz orosz páncélost semmisítettek meg velük, az oroszok számtalan, súlyos hibáját ezeknek az eszközöknek köszönhetően sikerült az ukrán haderőnek kihasználnia. Az összfegyvernemi harc alapvető szabályait figyelmen kívül hagyó orosz támadó kötelékeken számtalan sikeres lesállást, azaz meglepetésszerű, korlátozott célú támadást tudtak végrehajtani, az ukránok e fegyverek nélkül közel sem tudtak volna olyan pusztítást okozni, amely végül az oroszokat visszavonulásra kényszerítette volna.

Jóllehet, nem annyira látványosak, mint a fegyverek, de más, kézben hordozható eszközök legalább olyan fontosak. Ilyenek a hőkamerák, és digitálisan titkosított harcászati rádiók, amelyek ismét csak jelentős segítséget nyújtanak az ukrán gyalogságnak. Ezekből is nagy számban kapott Ukrajna a nyugati szövetség országaitól.

Páncélozott járművek

Minden a nyugati haditechnikáról szóló vitának központi eleme a „nyugati tankok” kérdése. Először is fontos leszögezni, hogy nem csak harckocsikat (azaz tankokat), hanem számtalan egyéb páncélozott járművet is kapott Ukrajna, ezek közül legnagyobb darabszámban gyalogsági- és páncélozott szállító harcjárműveket (pl. Bradley BMP-család stb). Ezek azok a harcjárművek, amelyek a gyalogságot nem csak szállítják, hanem típustól függően támogatják is a harcát. Az ukránok több száz különböző típusú, ilyen kategóriájú eszközt kaptak.

A harckocsik fontosságát az 1916-os, első bevetésük óta számtalanszor kérdőjelezték meg, mégis a mai napig a szárazföldi hadviselés nélkülözhetetlen elemei. A harckocsikat sokan a „harcterek királynőjének” hívják, ez a becenév pedig találóan jelzi, hogy nélkülük nincs győzelem, egyedül viszont kevesek a győzelemhez.Arról fölösleges vitát nyitni, hogy az orosz vagy a nyugati harckocsik a jobbak, mivel szemtől szemben harckocsik közötti összecsapások szinte nincsenek is ebben a háborúban, így az egymás elleni teljesítményük nem összehasonlítható. A haditechnika minőségét illetően mindenképp ki kell emelni egy szempontot: a nyugati harckocsik kezelőszemélyzete sokkal nagyobb arányban éli túl az eszköz kilövését, mint az orosz technikát használó társaik.

A technikai adatokba mélyedés helyett célszerűbb azt a komplex rendszert megvizsgálni, amiben a harckocsit alkalmazzák. Az első és legfontosabb kérdés a logisztikai ellátás, hiszen megfelelő üzemanyag, lőszer és javítási támogatás nélkül a legmodernebb harckocsi is haszontalan, huszáros túlzással mindezek nélkül csak egy high-tech konzervdoboz lenne. Az ukrán haderő logisztikai rendszerére iszonyatos terhet ró a számtalan féle eszköz karbantartása, hiszen mindegyikhez speciális szaktudás kell, de hathatós nyugati segítséggel – egyelőre – úgy tűnik, megoldják a feladatot.

A logisztika után legalább olyan fontos a kiképzés, és itt nem csak a harckocsi kezelőszemélyzetének a kiképzésére kell gondolni, bár az az elsődleges. A nyugati páncélosok jellemzően ergonomikusabbak, mint az orosz típusok, így könnyebben el lehet sajátítani a használatukat. Azonban a harckocsik nem egyedül harcolnak.

A gyalogságnak biztosítaniuk kell a holttereiket, hogy oda is lőni tudjanak, ahova a tankok nem tudnak, a műszakiaknak járhatóvá kell előttük tenni a terepet, a drónos csapatoknak fel kell deríteni az ellenséget és a terepet, az elektronikai hadviselés specialistáinak pedig le kell zavarni az ellenség drónjait az égről. Ebben a hihetetlenül komplex rendszerben – amit összfegyvernemi harcnak nevezünk – tudja csak kihasználni bármely harckocsi az előnyös tulajdonságait. A nagy kérdés, hogy az ukránok milyen mértékben képesek az összfegyvernemi harc szabályait elsajátítani és a jelenlegi, szenzorokkal telített harcmezőn gyakorlatban alkalmazni. Erre a komplex hadviselésre egy adott alegységet felkészíteni legalább fél év kemény kiképzés, de simán lehet ennél több idő is. Hogy erre van-e idő és ilyen hosszú időre nélkülözhető-e több tízezer katona, már egy egészen más kérdés, pedig ez sokkal fontosabb, mint bármilyen technikai eszköz minősége.

Viszonylag kevés szó esik a nyugati harckocsik egyik egyértelmű előnyéről, a digitális tűzvezető rendszerről. Napjainkban sokszor alkalmaznak harckocsikat úgynevezett vándor tűzeszközként a támadó ellenséges gyalogsági rohamcsoportok ellen. Ez a következőt jelenti kevésbé katonai szakszavakkal megfogalmazva: a harckocsi egy jól álcázott helyen „van elbújtatva", több kilométerrel a peremvonal (front) mögött. Ha szükség van rá, innen rendelik előre, hogy a védendő területre betört ellenséges rohamcsoportokat pusztítsa vagy megosztott irányzású tűzzel, tehát a konkrét célt nem látva, „csak” koordinátákra lőve, vagy akár közvetlen közelről, úgy, hogy látja is az ellenséget. Ehhez a feladathoz azért fontos a nyugati harckocsik digitális tűzvezető rendszere, mert annak a segítségével a célpont adatait sokkal gyorsabban és pontosabban tudják feldolgozni.