A magyar adóhivatal nyomoz a nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében, nem az Európai Ügyészség

belföld
július 16., 08:32

Nyomozás folyik a nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében, de nem az Európai Ügyészség, hanem a Nemzeti Adó– és Vámhivatal illetékes szerve nyomoz különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt, írja a Hvg a Hajdú-Bihar megyei ügyészség közleménye alapján.

Vadai Ágnes még tavaly áprilisban kérdezte az ügyről Polt Péter legfőbb ügyészt, aki a szokásához híven feljelentésként értékelte a DK-s politikus kérdését, és azt a vádhatósághoz továbbította. A közlemény szerint a NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztálya ennek nyomán indított nyomozást „különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt”.

Ugyanakkor elismerik, hogy az ügyben az Európai Ügyészségtől is érkezett egy átirat idén februárban a Legfőbb Ügyészségre. A közlemény szerint az uniós vádhatóságnál a Transparency International Magyarország tett bejelentést korrupcióra hivatkozva, „a bejelentő álláspontja szerint uniós támogatásokhoz jutnak politikailag befolyásos személyek”. Mivel a bejelentésben foglaltak nem tartoznak az Európai Ügyészség hatáskörébe, a bejelentést a Legfőbb Ügyészségnek küldték tovább, amely azt – „a költségvetési csalás bűntette miatt folyó nyomozásban történő felhasználás végett” – a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészségnek továbbította, áll a közleményben.

Kiemelt videóink