Ez idáig nem merült fel, hogy akár az ellátottak, akár a dolgozók körében bárki megkapta volna a szamárköhögést a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben (GOKVI) – közölte a Népszavával az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ). Az, hogy nem volt megbetegedés, a lap információi szerint annak is köszönhető, hogy az ellenőrzéskor az intenzív osztályon kezelt csecsemők az eset után megelőző antibiotikum kúrát kaptak.
Júniusban maszk nélkül ellenőrizte a gyermekintenzív osztályt a járványügyes, akiről két nap múlva kiderült, hogy szamárköhögéssel ápolják
A Népszava azt írja, bár a járványügyest megkérték, hogy vegyen fel maszkot, ő nem tett eleget a kérésnek. A lapnak a kormányhivatal ennek ellenére most az ügyben folytatott vizsgálat eredményéről azt írta, hogy a „Budapest Fővárosi Kormányhivatal munkatársa az ellenőrzés során az intézmény házirendjének és vonatkozó szabályainak előírásai szerint járt el.”
A Népszava több járványügyes szakembert is megkérdezett arról, hogy van-e olyan jogszabály, ami előírja a maszk viselését általában az intenzív osztályokon, és kiderült, hogy nincs ilyen jogszabály.
A lap azt írja, az intenzív osztályokon a szakma szabályai szerint biztosítani kell a megfelelő higiénés környezetet, ennek részleteit az intézmény kórházhigiénikusa dolgozza ki, majd közzé teszik az adott kórház higiénikus tervében. Miután az ellenőrzésen részt vett az intézmény higiénikusa, sőt ő is kérte többször a járványügyi szakembert a maszk viselésére, még nehezebben értelmezhető a kormányhivatal állítása.