Pócs János rájött, helytelenül fogalmazott a gyereket felrúgó karateedzővel kapcsolatban

POLITIKA
július 21., 17:14

Már a második Facebook-posztban magyarázkodik Pócs János fideszes képviselő az A. Tiborral kapcsolatban tett nyilatkozata miatt.

A jászberényi karateedző egy kalandparkban rúgta fel saját tanítványát, majd otthagyta a földön fekve. A kisfiú édesanyja a bántalmazásról közzétett videóból értesült a történtekről. Az ügyben feljelentést tettek, a rendőrség garázdaság miatt nyomoz. Időközben többen is azt állítják, őket is bántalmazta a férfi.

A karateszövetség örökre eltiltotta az oktatástól a férfit, Orbán Viktor mellett a kulturális minisztérium is elítélte tettét.

Ezek után szólalt meg Pócs János jászberényi országgyűlési képviselő, aki az ATV-nek azt mondta, védhetetlen, amit A. Tibor tett, de ő nem ilyennek ismeri.

„Nem véletlen, hogy megyei-, városi-, állami kitüntetéseket kapott, 35 év alatt 500 gyereket nevelt fel, köztük olimpikonokat, és az én ismereteim szerint soha semmilyen probléma nem volt vele. Volt egy gyenge pillanata, mint bármelyikünknek.” Pócs a nyilatkozat után szombaton a Facebook-oldalán azt írta, utóbbi mondata nem azt jelenti, hogy bármilyen ésszerű indok, ok vagy magyarázat lenne a „bestiális gonosztettre”, mert „az ilyen gyenge pillanatok, senkit sem hatalmaznak fel ilyen cselekedetre, az ilyen gyenge pillanatok nem szolgálnak okként vagy magyarázatként a gyermekek bántalmazására.”

Vasárnap rájöhetett, hogy ez kevés volt, ezért elnézést kért a „helytelen mondat” miatt, és megismételte, nincs mentség arra, ha valaki egy rábízott gyereket bánt. A. Tibor az RTL-nek azt mondta, soha többet nem fog karatét vagy gyerekeket oktatni, személyesen akar bocsánatot kérni a kisfiútól, és áll a rendőrségi eljárás elé, de a többi bántalmazást tagadja. Illetve azt is sajnálja, hogy elvesztette Orbán Viktor bizalmát.