Fico: Szlovákia semmilyen formában nem fogja támadni Magyarország EU-elnökségét

eu
július 22., 18:06

„Utasítást adtam Szlovákia képviselőinek az uniós testületekben, hogy semmilyen módon vagy formában ne támadják Magyarországot és a magyar uniós elnökséget” – mondta Robert Fico szlovák kormányfő egy Facebook-videóban.

link Forrás

„Ugyanakkor azon gondolkodom, hogy vajon eljön-e az idő, amikor még nekem is engedélyt kell kérnem az EU-tól, ha külföldi útra szeretnék menni” – mondta Fico válaszul arra, hogy több uniós tagállam úgy döntött, Orbán Viktor közelmúltban tett moszkvai és pekingi útja miatt nem küldenek minisztereket júliusban az EU Tanácsának magyar elnöksége alatt sorra kerülő informális ülésekre.

„Miután az ellenem elkövetett merénylet megakadályozott abban, hogy hivatalos látogatást tegyek Kínában, ősszel készülünk erre az utazásra” – mondta Fico, aki Kína szerepét nélkülözhetetlennek nevezte az ukrajnai háborúval kapcsolatos béketárgyalások szempontjából, és megjegyezte, hogy ezt a témát a pekingi látogatásán is fel fogja vetni.

Fico azt mondta, az általa vezetett Irány (Smer-SD) párt készen áll a tárgyalásokra az Európai Szocialisták Pártjához (PES) és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségéhez (S&D) való esetleges csatlakozásról az Európai Parlamentben, bár kikötései is vannak. „Az egyetlen feltételünk az, hogy nem adjuk el a lelkünket, és fenntartjuk a jogot arra, hogy szuverén álláspontot képviseljünk fontos külügyi kérdésekben” – mondta. A Smer-SD öt képviselője jelenleg független. A szlovák kormányfő arra is utalt, hogy az EP-ben egy új baloldali frakció alakulhat az Irány és a hasonló nézeteket valló pártok részvételével.

Szijjártó: Magyarország és Szlovákia eljárást kezdeményezett Ukrajnával szemben

Magyarország és Szlovákia együtt konzultációs eljárást kezdeményezett az EU-nál Ukrajnával szemben az ország váratlan és barátságtalan lépése miatt, amivel részlegesen leállították a hazánkba irányuló kőolajszállítást – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.

A külgazdasági és külügyminiszter az európai uniós külügyi tanács ülése után arról számolt be, hogy az orosz Lukoil kőolajtranzitjának leállításáról szóló ukrán döntés súlyosan veszélyezteti Magyarország és Szlovákia energiaellátását. Mivel az energiaellátás nem politikai, hanem infrastrukturális kérdés, és mivel hazánk kőolajszükségletét alternatív szállítási útvonalak hiányában nem lehet megoldani orosz források nélkül, az ország Szlovákiával és Csehországgal együtt kivételt kapott az EU-s szankciók alól az import terén – emlékeztetett.

link Forrás

A Lukoil a magyar kőolajimport egyharmadát és a szlovák kőolajimport 45 százalékát adja jelenleg, az ukrán tilalom így alapvetően fenyegeti a két ország energiabiztonságát. „Ez elfogadhatatlan és érthetetlen lépés egy olyan ország részéről, amelyik az Európai Unió tagja akar lenni, és egyetlen döntéssel két EU-tagország kőolajellátását sodorja alapvető veszélybe” – mondta Szijjártó.

Azt mondta, egyelőre átmeneti megoldásokkal sikerült stabilizálni a helyzetet, de már középtávon sem biztosítható a magyar és a szlovák kőolajellátás biztonsága a Lukoil szállításai nélkül. „Ezért folyamatosan egyeztetünk a szlovák kormánnyal annak érdekében, hogy a helyzetet feloldjuk. Tegnap telefonon beszéltem az ukrán külügyminiszterrel is, aki azt mondta, hogy természetesen semmi probléma, átengednek mindenfajta szállítmányt Ukrajnán, ami nyilvánvalóan nem igaz” – mondta.

„A Lukoil szállítmányai most már jó néhány hete nem tudnak megérkezni Magyarországra (…) Ukrajna ezzel az új jogszabállyal megtiltotta a Lukoiltól származó kőolajszállítmányok áthaladását” – mondta Szijjártó, aki szerint ez sérti az EU-Ukrajna társulási megállapodás azon pontját, amelyik kimondja, hogy Kijev nem szakíthatja meg energiahordozók tranzitját a közösség tagjainak irányába. Arra is kitért, hogy a megállapodás kiköti, hogy ilyen esetben a kárvallott tagállam azonnal konzultációs eljárást indíthat, amiben az Európai Bizottság köteles őt képviselni. Ha nem sikerül dűlőre jutni, akkor lehetőség van egy választott bíróság létrehozására és 40 napon belül egy eljárás lefolytatására, és ha így sincs megoldás, akkor az EU jogosult arra, hogy ne teljesítse egyes szerződéses kötelezettségeit, például a vámmentesség terén.

„A mai napon Szlovákiával közösen kezdeményeztük az Európai Bizottságnál ezt a választott bírósági eljárást megelőző konzultáció beindítását. Sürgős ügyről van szó, hiszen az energiaellátás biztonsága akut kérdés, ezért az Európai Bizottságnak három napja van lefolytatni ezt a konzultációt Ukrajnával, és hogyha ez eredménytelen, akkor a választott bírósági vitarendezési eljárási folyamat indul meg” – közölte.

Szijjártó azt mondta, a két ország ezzel párhuzamosan különböző jogi és technikai megoldásokon dolgozik, hogy ha nem születik rövid távon megoldás a helyzetre, akkor is biztosítható legyen a zavartalan kőolajellátás. „Folyamatosan kapcsolatban vagyunk, és körvonalazódnak is olyan megoldások, amelyek hosszú távon biztosítani tudják az energiaellátásunkat” – mondta.

Szijjártó az ukrán döntést annak fényében is különösen barátságtalannak és váratlannak nevezte, hogy a szomszédos ország júniusban a legtöbb villamos energiát hazánk felől importálta, a teljes behozatala 42 százalékát. Ukrajna energiaellátását a „szájkaratézók és a nyilatkozóbajnokok” helyett a folyamatosan pellengérre állított Magyarország segíti ezekben a nehéz időkben, emellett a magyar villamosenergia-hálózatot működtető vállalat is nagyon komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy Ukrajna az európai hálózathoz csatlakozni tudjon, ráadásul július elején Lengyelország mellett Szlovákia és Magyarország is gyorssegélyt biztosított Ukrajnának az energiarendszerének működtetése érdekében – mondta Szijjártó.

A Politico szerint heteken belül energiaár-robbanás és áramhiány jöhet Magyarországon, ha nem lesz megoldás a kieső orosz olajra, mert azzal, hogy Ukrajna leállította a Lukoil tranzitját a Barátság vezetéken keresztül, kritikus helyzet alakulhat ki. (via MTI)