Micsoda gógyi! A tömeg magán kívül tombol, én éppen felélesztem magamban a belső Vitray Tamást, hogy már a hivatalos megnyitó beszédek előtt mérleget vonhassak, amikor a Szuverenitásvédelmi Hivatal két ügynöke lép mögém, és közlik, hogy velük kell tartanom. A közvetítés kényszerűen megszakad, velem nem tudom, mi lesz, szurkoljatok a nevemben is szombaton Szilágyi Áronnak, Szatmári Andrásnak és Gémesi Csanádnak meg a többi magyarnak, csőváz!
De a stadiont most síri csend üli meg: Kassai nem célzott elég jól, így nem gyulladt fel az olimpiai láng. Úristen, mekkora botrány lesz ebből, a fél világ rajtunk fog röhögni! Ám ekkor felhangzik az Örömóda. Megőrültek ezek? A legkevésbé sem! Ez valami trükkös terv része lehet. Újabb reflektor fénye villan fel, az emelvénnyel szemközti oldalon jókora fickót világítva meg. Ki ez? Gécsek Tibor? Nem, Németh Szilárd az, aki fura módon a hatalmas fáklyának háttal helyezkedik el, előtte félkörben ismert dobóatléták állnak a reaktivált G. Fodor Gábor vezetésével, és mindenféle hungarikumokat kezdenek Németh szájába dobálni:
Ez érthető módon pillanatokon belül megfekszi az ismert birkózó gyomrát. Először csak egy hangos kordulás hallatszik, aztán egyre több, a dolognak ritmusa lesz, Németh elkorogja a Nélküledet, aminek a vége kakofóniába fullad. A masszív kötöttfogású fenekéből ekkor százméteres lángcsóva tör elő, meggyújtva az átellenes oldalon álló emelvényen álló nagy olimpiai fáklyát. Lehet, hogy az élet a legnagyobb rendező, de az biztos, hogy Vidnyánszky szoros második!
