Csupán feleakkora lesz idén a gazdasági növekedés, mint azt a kormány az év elején jósolta

gazdaság
július 31., 09:10

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az év elején még 4 százalék körüli gazdasági növekedést jósolt, szerdán viszont a pénzügyminiszter arról beszélt a TV2 Mokka című műsorában, hogy ennél jóval kevesebbel, csak 1,8-2,2 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság.

Varga Mihály optimistán azt is mondta, hogy jövőre a 3,5 százalékos növekedés mindenképpen elérhető. A pénzügyminiszter szerint "jó hír" európai összevetésben az éves növekedés, Portugáliát és Spanyolországot leszámítva mindenkit megelőzött Magyarország a második negyedéves növekedési adatok alapján.

Hozzátette, az orosz-ukrán háború még mindig rányomja a bélyegét az európai gazdaságokra, ahogy a versenyképességi problémák és a magas energiaárak is hatással vannak rájuk. A német gazdaság gyengélkedése a magyar gazdaságot is lehúzza, a német modell jelentős kihívásokkal küzd, válságban van, jegyezte meg. Remélhetőleg a következő félév már arról fog szólni Németországban is, hogy nulla fölé kerül a gazdaság növekedése, és ez "meg tudja húzni" Európát is. (MTI)

Kiemelt videóink