Hiába dominálják az ázsiaiak a tollaslabdát, a két egyéni olimpiai arany legnagyobb esélyese európai

36/39.

Három kivétellel az összes eddig kiosztott olimpiai aranyérmet ázsiai tollaslabdázók nyerték meg. Ilyen mértékű dominanciát csak asztaliteniszben tudnak még felmutatni az ázsiaiak, ott 37/38 a mutatójuk.

Azonban miközben pingpongban óriási csodára lenne szükség, hogy a párizsi olimpián ne megint az övék legyen az összes aranyérem, addig tollaslabdában teljesen más a helyzet. Ugyanis a férfi- és a női egyéni aranyéremre is európai játékos a legesélyesebb. De mégis hogyhogy?

100 millió tollaslabdázó hazája

Több tényező együttesen járult hozzá, hogy az ázsiai országok ekkora dominanciát tudtak kiépíteni a tollaslabdában. Az egyik ilyen a mennyiségi szempont. Az ázsiai országok alapból is népesek, ráadásul a tollaslabda is sokkal ismertebb, mint a világ többi részén, ez pedig ahhoz vezet, hogy rengetegen játsszák a sportot. Becslések szerint csak Kínában több mint 100 millióan tollaslabdáznak. Ekkora tömegből könnyen lehet tehetségeket találni.

Kulcsfontosságú szempont az állam szerepe is. A legtöbb ázsiai országban a kormány aktívan támogatja a tollaslabdázók képzését. Bentlakásos edzőtáborokat tart fel, finanszírozza a sportolók mindennapi életét és versenyeztetését. A legtehetségesebb tollaslabdázóknak így csak a játékra kell koncentrálniuk. A világ többi részén ez egyáltalán nincs így, az európai játékosok többsége állami támogatás híján nem tud megélni a versenyzésből, ezért sokszor csak mellékállással tudja magát eltartani.

Ázsiában a sportág megbecsültsége is teljesen más. A kisgyerekek számára ugyanolyan példaképek az olimpiai bajnok tollaslabdázók, mint Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo. A siker pedig vonzza a sikert, rengetegen szeretnének a nemzeti hősök nyomdokaiba lépni. Ráadásul a tollaslabda-karrier a szegényebb ázsiai országokban kitörési lehetőséget is jelent. Ha valaki befut, az európainál jelentősen nagyobb pénzdíjaknak és szponzorációs pénzeknek köszönhetően anyagilag is megalapozhatja a jövőjét.

Végül az ázsiai edzésmódszereket sem szabad elfelejteni. A gyerekek már kiskoruk óta rengeteget, napi 5-7 órát edzenek. Az 1996-os olimpia egyéni aranyérmese, a dán Poul-Erik Hoyer Larsen 2012-ben az ázsiai modellel kapcsolatban azt mondta, hogy a kínai játékosok 19-20 éves korukra már 10 ezer óra edzésen vannak túl, ezzel pedig 4 évvel előzik európai társaikat.

Hiába azonban az évtizedek óta tartó dominancia, a 2010-es évek második felében feltűnt két európai tollaslabdázó, akik alapjaiban forgatták fel a nemzetközi erőviszonyokat. A férfiak között a dán Viktor Axelsen, a nők mezőnyében pedig a spanyol Carolina Marín kezdte sorozatban megverni a legjobb ázsiai játékosokat. Mindketten megszerezték az egyéni olimpiai aranyérmet is, Párizsba pedig első számú esélyesként, második győzelmükért érkeztek.

Túl magasnak és lomhának tartották, mégis olimpiát nyert

Axelsen 6 éves korában kezdett tollaslabdázni. Az elején párhuzamosan focizott is, de 10 évesen abbahagyta, mert saját bevallása szerint rájött, hogy nem csapatjátékos. Mindig a társait hibáztatta, ha kikaptak. Onnantól csak a tollaslabdára koncentrált.

Mivel Dánia Európában toronymagasan a legfejlettebb tollaslabda-infrastruktúrával rendelkezik, kiváló körülmények között készülhetett. A 6 milliós országban óriási hagyománya van a sportágnak, amit 400 ezren amatőr-, 100 ezren pedig versenyszinten űznek.

A tollaslabda dániai felfutása az 1960-as években indult. A kiépülő jóléti államban rengeteg kézilabdacsarnokot húztak fel, ezekben pedig tollaslabdázni is könnyedén lehetett. Nagyon sok klub alakult, a játékosok egyre kiterjedtebb versenyrendszerben készülhettek, miközben elkészültek a jól felszerelt nemzeti edzőközpontok is.

Axelsen is egy ilyen létesítményben edzett 15 éves korától. Egy évvel később első európaiként junior-világbajnok lett. Ekkor azonban még nem mindenki hitt benne. Sokan azt mondták, sosem lesz belőle világklasszis, mert túl magas és lomha a tollaslabdához. Az azóta 194 centissé nőtt játékos azonban később rácáfolt a kétkedőkre.

A felnőtt élmezőnybe 22 évesen robbant be, 2016-ban Európa-bajnok lett, majd bronzérmet szerzett a riói olimpián. A harmadik helyért a sportág élő legendáját, eddigi egyetlen kétszeres férfi egyéni olimpiai bajnokát, a kínai Lin Dant győzte le.

Egy évvel később begyűjtötte a világbajnoki címet is, majd a tokiói olimpián végleg felért a csúcsra. Az olimpiát szettveszteség nélkül nyerte meg, a döntőben a címvédő kínai Csen Longot megverve.

Axelsen a párizsi olimpiára első számú esélyesként érkezett. Legnagyobb riválisa a kínai Si Jücsi, de így is meglepetés lenne, ha nem ő nyerne. Krausz Gergely, eddigi egyetlen férfi tollaslabdázó olimpikonunk a 444-nek azt mondta, ha Axelsen a legmagasabb szintjét tudja hozni, nem számít, a többiek mit nyújtanak, mert mindenkinél jobb.

„Ha lehet profi emberről beszélni, akkor ő az. Minden percét beosztja, próbálja szinte mindig produktívan tölteni az idejét. Amellett, hogy szuper tehetséges, az adottságait is maximálisan kihasználja. Magassága ellenére iszonyatosan gyors, lábmunkája és mozgása is stabil, nagyon nehéz kibillenteni az egyensúlyából” - mondta Axelsenről tokiói olimpikonunk.

Krausz szerint egyébként ezúttal is Axelsen nyeri majd az olimpiát.

Kétszer műtötték, mégis ő a legjobb

Szemben Axelsennel, Carolina Marín egy olyan országból származik, ahol nincs túl nagy hagyománya a tollaslabdának. Spanyolországban összesen 10 ezer igazolt versenyző van, ez tizedannyi, mint Dániában, miközben az ibériai országban nyolcszor annyian laknak, mint a skandináv államban.

Marín 8 évesen kezdett tollaslabdázni, évekig a flamenco tánccal párhuzamosan űzte a sportágat. Nagy áldozatot hozott, amikor a profi karrier reményében hátrahagyta barátait és családját, és 14 évesen Huelvából Madridba költözött. A középiskola befejezése után újabb fontos döntést hozott meg. Az egyetemi beiratkozás helyett 3 évet adott magának, hogy bizonyítson a sportágban.

Jól döntött. Huszonegy éves korában, 2014-ben – pár hónap különbséggel – megnyerte első Európa-bajnoki és világbajnoki címét. Két évvel később pedig a riói olimpiáról is elhozta az aranyérmet.

Megállíthatatlannak tűnt, azonban 2019-ben lesérült, keresztszalag szakadása miatt meg is kellett műteni. Rehabilitációja négy hónapig tartott, napi 10 órát dolgozott, hogy felépüljön. Zsinórban ötödik Eb-aranyával sikeresen vissza is tért, esélyesként várta a tokiói olimpiát. Japánba azonban már nem tudott elutazni, mert két hónappal az olimpia előtt újabb térdsérülést szenvedett. Másodszor is megműtötték.

Visszatérése után a 2023-as világbajnokságon ezüstérmes lett, majd idén megnyerte hetedik Eb-jét. Párizsba első számú esélyesként érkezett. Legnagyobb kihívója a vb-címvédő dél-koreai An Se-Young, de az olimpiai címvédő kínai Csen Jüfejjel és az indiai P.V. Sindhuval is számolni kell.

Sárosi Laura, riói és tokiói tollaslabdázó olimpikonunk a 444-nek azt mondta, sokáig Marín volt a példaképe, pedig a spanyol játékos egy évvel fiatalabb nála. Szerinte Marín fejben az egyik legerősebb női játékos.

„Annyira agresszív és támadó a játéka, hogy még a védekező játékosoknak is nagyon nehéz ellene játszani. Ráadásul balkezes, ami ugye ritka a mezőnyben. Az ütései különösen élesek, nagyon jó szögben jönnek.”

Sárosi szerint Marínt az is hozzásegítette a sikereihez, hogy nagyon korán került be a spanyol válogatottba. „Ami azt jelentette, hogy el kellett költöznie Madridba, és szinte egyedül megállnia a helyét.”

Axelsen és Marín is történelmet írhat Párizsban. Ha megnyerik második egyéni aranyérmüket, beállítják Lin Dan és Csang Ning rekordját. Korábban csak a két kínainak sikerült kétszer győzni egyéni számban. A tollaslabdadöntőket augusztus 5-én rendezik, az egyenes kieséses szakasz azonban már augusztus 1-jén elkezdődik a nyolcaddöntőkkel.

Borítókép: Kínai szurkoló a tollaslabdacsarnokban (Arun SANKAR / AFP)