Olyan ruhát találtak a bajai tanyán bebetonozott holttesten, amit Till Tamás viselt eltűnésekor

bűnügy
augusztus 05., 06:05

„A médiában ellentmondó hírek jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy a szülőket nem értesítette a rendőrség a holttest megtalálásáról. Mindössze annyi történt, hogy a bajai tanyavilágban gyorsabban terjedtek a hírek, minthogy a szörnyű valóságot közlő rendőri csapat kiért volna Tillék házához. A hivatalos értesítés tehát megtörtént” – ezzel a magyarázkodással kezdte a rendőrség Facebook-oldalán azt a bejegyzést, amiben arról írnak, hogy bár szinte biztos, hogy a 2000-ben, tizenegy évesen eltűnt Till Tamás holttestét találták meg a betonba ásva egy bajai tanyán, mert már azt is tudjuk, hogy a holttesten olyan ruhát találtak, amiben a fiú 24 évvel ezelőtt eltűnt, a DNS-vizsgálatot még nem végezték el.

photo_camera Fotó: Till Tamás/ Police.hu

Till Tamásé huszonnégy évig az egyik leghíresebb megoldatlan hazai bűnügy volt, tizennyolc éves koráig az FBI eltűnés miatt keresett gyerekeinek listáján is az első helyen szerepelt. Az ügyben egy idén júniusi bejelentés hozta meg az áttörést, amikor egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba ásva egy gyerek holttestét találták meg a rendőrök.

Kiemelt videóink