Július vége óta 90 millió forint gyűlt össze Iványi Gáboréknak

belföld
augusztus 06., 08:12

Eddig 90 millió forint gyűlt össze az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület gyűjtésén, amit azután indítottak, hogy a NAV végrehajtást indított és inkasszálta az egyesületet működtető Magyar Evangéliumi Testvérközösség bankszámláit. Azt egyelőre nem tudják, hogy a pénzből melyik intézményeik működtethetők.

photo_camera Fotó: PETER KOHALMI/AFP

„Hogyha én ezt a rendszerváltás körül gondoltam volna, hogy valaha azokkal, akikkel ezt közösen vittük hajdan véghez, azokkal szemben leszek kénytelen az alapvető emberi jogaimért harcolni, akkor azt egyszerűen nem hittem volna el” – mondta Iványi az RTL Híradónak, hozzátéve, hogy amit a hatalom csinál ellenük, az elfogadhatatlan politikai gaztett. Helyzetüket ahhoz hasonlította, „mintha valakinek leamputálják a lábát, és akkor utána azt mondják, hogy nyugodtan elindulhat a 100 méteres futáson, és van olyan, aki műlábbal aztán el is indul”.

A kormányhivatal szerint ha a MET pénzhiánya veszélyezteti a gyermekek és a gondozottak érdekeit, akkor az ellátási kötelezettséget a józsefvárosi, illetve a fővárosi önkormányzatnak kell megoldania. A főváros tavaly segítségként már átvett tőlük 67 szociális munkást, de Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, ha ez nem elegendő, vagy további intézkedésekre van szükség, akkor készek rá, hogy fenntartóként belépjenek.

A nagyobb probléma azonban a MET vidéki iskoláival van, ugyanis azokat az önkormányzatok nem, csak az állam vehetné át.

Kiemelt videóink