Mijaín Lopez az első ember, aki ötször nyerte meg ugyanazt az egyéni számot olimpián

sport
augusztus 06., 21:51
photo_camera Fotó: HIROTO SEKIGUCHI/The Yomiuri Shimbun via AFP

A kubai Mijaín Lopez kedden megnyerte a kötöttfogású birkózók 130 kilogrammos súlycsoportjának döntőjét a párizsi olimpián, ezzel az első sportoló lett, aki ugyanabban a versenyszámban öt nyári olimpián aranyérmet tudott szerezni.

photo_camera 2008, Peking, Mijaín Lopez első olimpiai aranya Fotó: PETER PARKS/AFP

A 41 éves sportoló, aki első világbajnoki címét 2005-ben Budapesten - a fináléban Deák-Bárdos Mihály legyőzésével - szerezte, a 2008-as pekingi olimpián kezdte meg ötkarikás diadalmenetét, majd Londonban, Rióban és Tokióban is könnyedén győzni tudott.

photo_camera 2012, London, Mijaín Lopez második olimpiai aranya Fotó: MANAN VATSYAYANA/AFP

A kubai klasszis már a tokiói játékokra is úgy utazott el, hogy előtte évekig egyetlen nemzetközi viadalon sem indult és ezúttal is úgy állt szőnyegre, hogy a 2021-es diadala után nem birkózott.

photo_camera 2016, Rió, Mijaín Lopez harmadik olimpiai aranya Fotó: OKAN OZER/Anadolu via AFP

Az előző év végén aztán jelezte, hogy Párizsban ismét számolni kell vele és idén kivívta hazájában az indulási jogot, majd a francia fővárosban úgy lépett szőnyegre, mintha Tokió óta semmi sem változott volna. Előbb hétfőn a dél-koreai Szeung Csan Lit 7-0-ra, majd az irániak világbajnoki címvédőjét, Amin Mirzazadehet 3-1-re győzte le, az esti elődöntőben pedig az azeri Sabah Saleh Shariati sem okozott neki problémát (4-1).

photo_camera 2021, Tokió, Mijaín Lopez negyedik olimpiai aranya Fotó: JACK GUEZ/AFP

A keddi fináléban nagy meglepetésre a kubai születésű chilei Yasmani Acosta Fernandez volt az ellenfele, aki egy pillanatra sem tudta megnehezíteni a dolgát.

Az első menetben Lopez leküldette, majd onnan pörgette ellenfelét, a második szakaszban ismét a chileinek kellett paterhelyzetbe hasalnia, a hajrában pedig a sportág legnagyobb alakja mögéje került és 6-0-s diadallal szerezte meg ötödik olimpiai aranyát. (MTI)

photo_camera És ott az ötödik, 2024, Párizs Fotó: PUNIT PARANJPE/AFP
Kiemelt videóink