Bár Magyar Péter kipécézte, Kiss Ambrus elvállalná főpolgármester-helyettességet, ha felkérnék

POLITIKA
augusztus 07., 13:52

Budapest idei költségvetése a tervek szerint alakul, jövőre viszont nem kalkulálnak az ideinél több iparűzési adóval - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. Ez az összeg 2024-ben 300 milliárd forint. Kiss úgy számol, hogy a 2025-ös költségvetésről csak jövő februárban tudnak majd dönteni, mivel a kormány is csak az amerikai választások után, az idei év végén tervezi benyújtani a központi költségvetést.

Kiss a bonyolult közgyűlési erőviszonyok ellenére arra számít, hogy sikerül végigcsinálniuk az ötéves ciklust, és a nagy ügyekben támogatást tudnak szerezni Karácsony főpolgármester előterjesztéseinek. A helyettes szerint szükség esetén a Fidesszel is kompromisszumot lehet kötni, például éppen a költségvetés ügyében is. Kiss Ambrus leszögezte, hogy ha Karácsony felkéri, és a közgyűlés meg is szavazza, szívesen lenne újból főpolgármester-helyettes. Azt ezzel összefüggésben nem akarta kommentálni, hogy Magyar Péter korábban azt mondta, a Tisza párt nem szavazná meg sem Kiss, sem Tüttő Kata kinevezését. A városvezető cáfolta, hogy a színfalak mögött tárgyaltak volna a koránnyal az esetleges olimpiai pályázatról.

(via HVG)

Kiemelt videóink