Feljelentették az érdi evangélikus lelkészt, aki arról prédikált, hogy a holokausztot a zsidóság tulajdonképpen magának köszönheti

belföld
augusztus 07., 18:15

Eljuttatta szerkesztőségünkhöz a feljelentése szövegét az az olvasónk, aki az Érdi Járási Ügyészséghez fordult az érdi evangélikus lelkész prédikációja miatt. Ahogy arról beszámoltunk, Labossa Péter Mihály hétvégi prédikációjában gyakorlatilag azt fejtegette, hogy a holokausztot a zsidóság tulajdonképpen magának köszönheti, annak, hogy elárulták Jézust, emiatt pedig Isten nem akadályozta meg a holokausztot.

A feljelentést megtevő férfi a következő idézetet csatolta Labossa mondandójából: “...nem kell messzebb menni a holokauszt és egyéb kérdésekben, hogy Isten miért engedte. Nem Isten tervében volt ez benne, de valami miatt Isten megengedte. És hogy mi lássuk ezeket az összefüggéseket, és nem a zsidó népen kell köszörülni magunkat, a nyelvünket meg bárminket. Hanem látni azt, hogy Isten nem szórakozni hítt bennünket.”

Olvasónk szerint ez kimeríti a Btk. 333. §-át, azaz „A nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása” bűncselekményt. Feljelentésében ezt írja: „Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész beszédének egyes részei, különösen az általam idézett része a holokauszt okainak, és így az azt okozó valamint azt sajnálatosan máig támogató személyek jogos társadalmi megvetésének feloldására volt alkalmas. Cselekményét olyan környezetben követte el, ami nagyszámú közösség számára, akár nevelő, vélemény befolyásoló tevékenység céljából, hivatali tisztségének rendeltetésszerű ellátására jött létre. (Istentisztelet, prédikáció). Beszédével nemcsak arra törekedett, hogy igazolja a népirtást, hanem az alkalmazott igazolással az elkövetők felelősségének jelentéktelenebbé tételére is törekedett.”

Labossa cikkünk megjelenése után törölte a videót a csatornájáról, de az fennmaradt itt:

link Forrás

A 24.hu elérte Fabiny Tamást, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnökét, aki azt mondta, már beszélt Labossával, és bekérte tőle a teljes hanganyagot, hogy végig tudja hallgatni.

„Erre a kérdésre nagyon érzékeny vagyok. Magam is prédikáltam erről vasárnap, Jeruzsálem pusztulásának emléknapján. Prédikációmban szinte végig ezzel a kérdéssel foglalkoztam, éppen attól a szemlétettől óva, amely a beszámolók szerint az érdi prédikációban visszaköszönt” – mondta Fabiny a lapnak.

A holokauszt megmagyarázása előtt Labossa az interszexuális algériai bokszolót is véleményezte:

„... az istentelenségnek ma is megvan a következménye. Az istentelen életnek érezzük ma is a következményeit.Nem akarok túlzottan mélyen belemenni, de annak, hogy az ember felvilágosodott, annak érezzük a következményeit.Bekapcsoljuk az olimpiát, a közvetítést, és láthatjuk a negatív következményeket. A felvilágosodás gyümölcsét láthatjuk. Szegény magyar bokszolónőt csak sajnálni tudom. És ordít a lelkem ezért az egészért. Ezért az istentelenségért, ami folyik. Premier plánban közvetítik számunkra. Mi lesz ennek a következménye?”

Kiemelt videóink