• A magyar kajak-kenu sokáig az evezés mostohagyereként volt kezelve.
• A fordulópontot az 1954-es maconi világbajnokság jelentette.
• A franciaországi versenyről azonban kis híján lemaradt a komplett magyar küldöttség, a sportvezetés ugyanis a vasútállomásról rendelte vissza a sportolókat.
• Forrás: Arday Attila–L. Pap István–Thury Gábor: Vér és aranyak. Horváth Péter–Schmidt Gábor: Ahogy tőlünk telt : a kajak-kenu sport sikertörténete. Korabeli Népsport, Szabad Nép, Képes Sport.

Magyarország a vívás és az úszás után kajak-kenuban szerezte a legtöbb olimpiai aranyérmet (28), és a vívás után a legtöbb érmet (87). Ha a tendencia folytatódik, a kajak-kenu mindkét kategóriában néhány olimpián belül az élre áll.

A vívással és az úszással szemben kajak-kenuban csak az 1945 utáni olimpiákon szereztünk érmet, előtte mondjuk nem is lett volna egyszerű, mivel csak az 1936-os olimpiától szerepel műsoron.

Ki tudja, mi lett volna a sportág jövője, ha 1954-ben annyiban hagyják az életük első világbajnokságára Franciaországba utazó kajakosok és kenusok, hogy a Keleti pályaudvaron leszállítják őket a vonatról, és visszarendelik Ráckevére? Végül pár nap késéssel elutazhattak, hat aranyérmet szereztek, mindenki a csodájukra járt, de ne szaladjunk ennyire előre.

Egy igazi szocialista sikersport volt? Vagy azok után, hogy olimpiai sportág lett belőle, és kilépett az evezés árnyékából, mindenképpen felfutott volna? Hogyan építették fel a magyar kajak-kenut szinte a semmiből a második világháború után? És tényleg a semmiből kellett felépíteni?